Kerékpár: Vas Blanka megszerezte a fehér trikót a női Giro nyitányán

Vágólapra másolva!
2022.06.30. 18:31
null
Vas a magyar bajnoki trikó helyett pénteken fehérben tekerhet (Fotó: Imago-images)
Csütörtökön Cagliari városában egy közel öt kilométeres időfutammal megkezdődött a női országúti kerékpárosok olaszországi körversenye, a 10 szakaszból álló Giro d' Italia Donna, amelynek mezőnyében a világbajnoki 4. helyezett Vas Blanka is ott van. Vas az első szakaszon a 29. helyen zárt, s ez azt is jelenti, hogy a legjobb 23 év alatti kerékpárosként felveheti pénteken a fehér megkülönböztető trikót.

A magyar bringás a mezőny egyik legerősebb csapatának, a Team SD Worxnek a tagja, s 96.-ként vágott neki a távnak, amelyen valamivel több mint hat perc fölötti idővel ért célba. Mint kiderült, ezzel az idővel Vas a 29. helyre volt jó, s mivel ő lett a legjobb 23 éven aluli versenyző, pénteken az övé lesz a legjobb fiatalnak járó fehér trikó.

A futamot az amerikai Kristen Faulkner nyerte meg közel négy másodperccel megelőzve az ausztrál Georgia Bakert, és öt és féllel az olasz Elisa Balsamót.

A verseny kétségtelenül leginkább megmosolyogtató pillanata a cseh Marketa Hájková startja volt, a Bepink cseh kerekese egész egyszerűen lezuhant a rajtemelvényről. Miután arccal előre fogott talajt, felkelt, és visszaült a nyeregbe, majd végül az utolsó, 141. helyen ért célba, közel három perc hátránnyal az elsőtől.

HÁJKOVÁ STARTJA

Giro d'Italia Donna
1. szakasz, Cagliari–Cagliari, 4.7 km, egyéni időfutam
1. Kristen Faulkner (amerikai, Bike Exchange) 05:45.81
2. Georgia Baker (ausztrál, Bike Exchange) +3.68 mp hátrány
3. Elisa Balsamo (olasz, Trek-Segafredo) +5.50 mp h.
...29. Vas Blanka (Team SD Workx) +25 mp h.

Legfrissebb hírek

Gyermeket vár, visszavonul Vas Blanka világbajnok csapattársa

Kerékpár
2025.02.11. 14:43

Vas Blankát és Valter Attilát is díjazták az évzáró gálán

Kerékpár
2025.01.10. 20:52

Valter Attila és Vas Blanka együtt kerékpározott

Párizs 2024
2024.07.30. 20:27

Párizs 2024: fölényes francia győzelem hegyikerékpárban, Vas tizedik lett

Párizs 2024
2024.07.28. 17:03

Itt versenyeznek Vas Blankáék

Párizs 2024
2024.07.28. 14:17

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – KERÉKPÁR

Párizs 2024
2024.07.16. 16:52

Vas Blanka a 41. helyen zárta a női Girót

Kerékpár
2024.07.14. 16:18
Ezek is érdekelhetik