Vas Blankát és Valter Attilát is díjazták az évzáró gálán

J. B. J. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.10. 20:52
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A Testnevelési Egyetem aulájában tartotta a Magyar Kerékpáros-szövetség a 2024-es év sportolóit elismerő, díjkiosztó gáláját, amelyen többek között Vas Blanka és Valter Attila is díjat kapott.

 

A párizsi olimpia magyar kerékpáros pillanatainak felelevenítésével kezdődött a Magyar Kerékpáros-szövetség BringaSport nevű díjátadó gálája, a nyári játékok során fennállása legjobb eredményét produkálta a magyar kerékpársport. Valter Attila és Vas Blanka is két számban állt rajthoz, országúti mezőnyversenyen mind a ketten negyedikek lettek, Vas pedig hegyikerékpárban is befért a legjobb tízbe.

„Vas Blankán kívül női és a férfi mezőnyben sem találunk olyan versenyzőt, aki mindkét szakágban az első tízben tudott volna végezni. Blanka ezen kívül szakaszt nyert a Tour de France-on, Valter Attila pedig két háromhetest is végig tekert – emlékeztette a résztvevőket Schneller Domonkos, a szövetség elnöke, aki a 2025-ös célkitűzésekről is szót ejtett. – Idén már négy magyar érdekeltségű országúti kontinentális csapat indul el kerékpáros versenyeken, ráadásul ketten közülük még magasabb minősítésre törekednek. Fontos feladatunk, hogy meg tudjuk szólítani a hazánkban működő cégeket, hiszen kizárólag állami támogatástól várni a sportág finanszírozását felelőtlen kérdés.”

A századik születésnapjára készülő Tour de Hongrie szervezésében is aktívabb szerepet vállalna a szövetség, és szóba került az 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet – ismertebb nevén a KRESZ – kerékpárosokat segítő módosítása is, amihez az illetékes tárca és a Magyar Autóklub is nyitottan áll hozzá.

A gálán díjazták a különböző szakágakban a legjobb utánpótlás- és felnőttkorú női és férfi versenyzőket, országúton a férfiaknál Valter Attilát látták a legjobbnak, a nőknél Vas Blanka az országúti mellett a hegyi- és terepkerékpárosok díját is megkapta. A pályakerékpárosoknál Szalontay Sándor különdíjban részesült, amivel egész pályafutását ismerték el.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik