Ajánló: a Giro legpechesebb versenyzője csalás miatt maradt le a győzelemről

Vágólapra másolva!
2022.05.06. 21:19
Címkék
Az olasz körverseny több mint százéves története számtalan érdekességet hozott, ezek közül elevenítünk fel néhány emlékezetes viadalt, különleges sportembert.


Senki sem járt Ezio Cecchinél többször és közelebb a sikerhez úgy, hogy végül Giro-győzelem nélkül kellett visszavonulnia. Cecchi hosszú, 17 éves pályafutása alatt hat ízben is az összetett top 10-ben végzett, ám egyszer sem az élen: egy-egy nyolcadik, hetedik, hatodik és negyedik hely mellett kétszer is másodikként zárt, csupán hajszállal lemaradva a rózsaszínről.
Senki sem járt Ezio Cecchinél többször és közelebb a sikerhez úgy, hogy végül Giro-győzelem nélkül kellett visszavonulnia. Cecchi hosszú, 17 éves pályafutása alatt hat ízben is az összetett top 10-ben végzett, ám egyszer sem az élen: egy-egy nyolcadik, hetedik, hatodik és negyedik hely mellett kétszer is másodikként zárt, csupán hajszállal lemaradva a rózsaszínről.

1948-ban például mindössze 11 másodperccel előzte meg Fiorenzo Magni, ami három hét és több mint 4100 kilométer teljesítése után felfoghatatlanul kis különbség – olyannyira, hogy se előtte, se azóta nem született szorosabb végeredmény. Cecchi bosszúságát csak fokozhatta, hogy Magni majdnem biztosan csalással szerzett akkora előnyt, hogy abból végül 11 másodperc kitartson a végéig. A 9. etapon több mint 13 perccel (!) végzett riválisai előtt, akik közül többen is panaszt tettek, amiért Magnit a szurkolói állítólag szabályosan feltolták a hegyen.

További érdekességek a Giro d'Italiával kapcsolatban a csupasport.hu oldalán olvashatók.

 

 

Legfrissebb hírek

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiköszörülte a csorbát, ment előre, mint a gép és megdolgozott az aranyért

Csupasport
2025.05.17. 17:03

Volt fent és lent, fel akarta adni, végül első nőként teljesítette a Projekt422-t

Csupasport
2025.05.09. 17:44

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Balesete miatt öt műtéten esett át, mégis hatalmas sikereket ért el idén

Csupasport
2024.11.26. 15:49

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57
Ezek is érdekelhetik