Kerékpár: a kétszeres Tour-győztes a legjobban kereső versenyző – lista

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.04.01. 15:48
null
Tadej Pogacar vette át a vezetést a legjobban kereső kerékpárosok listáján (Fotó: AFP)
A szlovén Tadej Pogacar vezeti a legjobban kereső országúti kerékpárosok listáját 2022-ben – írja az Eurosport az olasz calciofinanza.it listájára hivatkozva.

Tadej Pogacar tavaly nyáron 2027-ig hosszabbított jelenlegi csapatával, az UAE Emirates-szel, így ő lett a legjobban kereső kerékpáros. A szlovén évi 6 millió eurót vihet haza, amivel megelőzi a 2021-es első helyezett Chris Froomot.

A listát éveken keresztül vezető Peter Sagan a harmadik, miután a TotalEnergieshez, egy pro-konti csapathoz igazolt. Ez annyit jelent, hogy az ilyen csapatokban a versenyzőknek a minimum fizetése alacsonyabb. A januárban balesetet szenvedett, azóta viszont már országúton edző Egan Bernal a szerződéshosszabbításának köszönhetően az ötödik helyet foglalja el.

A listára Valter Attila csapattársa, a francia Thibaut Pinot is felkerült, ő a tizenötödik, nagyjából 2 millió eurós évi fizetéssel.

A listát érdemes fenntartásokkal kezelni, mivel kevés információ hivatalos, például Peter Sagan sajtósa maga cáfolta, hogy a versenyző annyit keres, mint amennyiről a hírek szólnak.

A 15 LEGJOBBAN KERESŐ KERÉKPÁROS 2022-BEN

1. Tadej Pogacar (UAE Team Emirates) 6 milló euró
2. Chris Froome (Israel Start-Up Nation) 5.5 millió
3. Peter Sagan (Total Energies) 5 millió
4. Wout van Aert (Jumbo) 3 millió
5. Egan Bernal (Team Ineos) 2.8 millió
6. Michal Kwiatkowski (Team Ineos) 2.5 millió
7. Geraint Thomas (Team Ineos) 2.5 millió
8. Julian Alaphilippe (Deceuninck-QuickStep) 2.3 millió
9. Alejandro Valverde (Movistar) 2.2 millió
10. Richard Carapaz (Team Ineos) 2.2 millió
11. Vincenzo Nibali (Astana) 2.1 millió
12. Mathieu van der Poel (Alpecin-Fenix) 2 millió
13. Adam Yates (Team Ineos) 2 millió
14. Primoz Roglic (Jumbo-Visma) 2 millió
15. Thibaut Pinot (Groupama-FDJ) 2 millió

Legfrissebb hírek

Pogacar szerint nem szabad kapzsinak lenni

Kerékpár
2024.10.21. 20:21

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Vingegaard támadott először, Pogacar elsöprő válasza végső győzelmet érhet

Kerékpár
2024.07.14. 17:32

Tour de France: Pogacaré a királyetap, összetettben nőtt az előnye

Kerékpár
2024.07.13. 18:12

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25

Tour de France: Girmay második győzelme, változatlan összetett

Kerékpár
2024.07.06. 18:04
Ezek is érdekelhetik