Tour de Hongrie: újabb amerikai csapat a mezőnyben

Vágólapra másolva!
2022.03.29. 10:48
Első ízben az amerikai Human Powered Health is rajthoz áll a magyar országúti kerékpáros körversenyen – közölte az MTI a Tour de Hongrie szervezőinek keddi bejelentésére hivatkozva.

A csapat 2007-ben alakult, 2018 óta tartozik a világelit (World Tour) alatti második szintet jelentő prokontinentális sorok (ProTeamek) közé.

Keretében 18 versenyző található, 11 amerikai bringás mellett három kanadai, két holland és két norvég sportoló kap szerepet. A csapat erősségei közé tartozik a World Tour-csapatoknál hat esztendőt eltöltő amerikai bajnok Joey Rosskopf, honfitársa, Ben King, aki tíz évet húzott le a legmagasabb osztályban és két szakaszt is nyert a Vuelta a Espanán, valamint az ugyancsak amerikai, Giro d'Italia-etapsikert is jegyző Chad Haga, aki nyolc évig szerepelt a világelitben.

A 43. Tour de Hongrie-ra május 11. és 15. között kerül sor, várhatóan huszonnégy csapat részvételével.

AZ ÚTVONAL
Május 11., szerda, 1. szakasz: Csákvár–Székesfehérvár, 197.5 km
Május 12., csütörtök, 2. szakasz: Karcag–Hajdúszoboszló, 191.9 km
Május 13., péntek, 3. szakasz: Sárospatak–Nyíregyháza, 154.3 km
Május 14., szombat, 4. szakasz: Kazincbarcika–Kazincbarcika, 177.4 km
Május 15., vasárnap, 5. szakasz: Miskolc–Gyöngyös-Kékestető, 183.7 km

A 2022-ES TOUR DE HONGRIE EDDIG BEJELENTETTT CSAPATAI
World Tour (WorldTeam):

Ineos Grenadiers (brit)
Quick-Step Alpha Vinyl (belga)
Movistar (spanyol)
Israel-Premier Tech (izraeli)
Jumbo-Visma (holland)
Lotto Soudal (belga)
Trek-Segafredo (amerikai)
Bahrain-Victorious (bahreini)
BikeExchange Jayco (ausztrál)
BORA-hansgrohe (német)
DSM (holland)
Astana Qazaqstan (kazah)
ProTour (ProTeam):
Alpecin-Fenix (belga)
Caja Rural-Seguros RGA (spanyol)
Drone Hopper-Androni Giocattoli (olasz)
EOLO-Kometa (spanyol)
Uno-X (norvég)
Novo Nordisk (amerikai)
Sport Vlaanderen-Baloise (belga)
Human Powered Health (amerikai)
kontinentális:
Adria Mobil (szlovén)

(MTI)

Legfrissebb hírek

Schneller Domonkos: Páratlan teljesítményt nyújtottak a magyarok a Tour de Hongrie-n

Kerékpár
2025.05.19. 13:21

Túl a Touron – Jakus Barnabás jegyzete

Kerékpár
2025.05.19. 00:05

Először nyerte meg ecuadori bringás a Tour de Hongrie-t

Kerékpár
2025.05.18. 16:33

Tour de Hongrie: aranyozott trófeával gazdagodik a győztes

Kerékpár
2025.05.18. 12:45

Groenewegen nyerte meg a fehérvári sprintet, Feldhofferen marad a fehér trikó

Kerékpár
2025.05.17. 16:52

Eisenkrammer: nincs súlyos baja a Tour de Hongrie-n megsérülő Wandahlnak

Kerékpár
2025.05.17. 13:29

López a legvégén lógott meg, s behúzta a Tour de Hongrie királyetapját

Kerékpár
2025.05.16. 16:11

Tour de Hongrie: Dina Márton szerint nem szabad alábecsülni a Kékest

Kerékpár
2025.05.16. 12:47
Ezek is érdekelhetik