Kerékpár: Valter ígéri, jövőre megnyeri ezt a szakaszt

Vágólapra másolva!
2022.03.27. 18:02
null
Valternek fekszik a Montjuic Park-i szakasz (Fotó: Getty Images)
Amint arról beszámoltunk, Valter Attila nagyszerű sprinttel a második helyen ért célba az országúti kerékpáros Katalán körverseny hetedik, utolsó szakaszán, amivel pályafutása legjobb World Tour-eredményét érte el, valamint összetettben a 26. helyen végzett az egyhetes viadalon. A célba érkezés után csapata, a Groupama-FDJ közösségi oldalán szólaltatta meg a magyar bringást.

„Soha nem voltam még ennyire közel egy World Tour-versenyen a szakaszgyőzelemhez, úgyhogy nagyon elégedett vagyok, hogy ilyen nagyszerűen sikerült befejeznem a hetet. Tényleg nem lehetek csalódott. Azt hiszem, hogy ez a szakasz nagyon fekszik nekem” – fogalmazott Valter arra utalva, hogy a barcelonai Montjuic Parkban kialakított körpályán rendezett etapon egy évvel ezelőtt a harmadik helyen ért célba.

„Úgy érzem, ma okosan versenyeztem, és a célban végül csak egy ember volt gyorsabb nálam. Szóval, jövőre vissza kell jönnöm, hogy megnyerjem ezt a szakaszt, de ez a második hely is nagy önbizalommal tölt el” – mondta a 23 éves csömöri bringás, s részleteket is elárult a hajrá alakulásáról.

„A végén még ott volt velem Seb (Reichenbach, csapattárs), és kértem, hogy vigyen fel a mezőny elejére, mert éreztem, hogy a lábaim még frissek és tudnék sprintelni. Ezt ügyesen meg is tette, én pedig Bagioli kerekére álltam rá, de sajnos nem tudtam megelőzni. Ami az egész hetet illeti: nagyon jól dolgozott a csapat, megmutattuk magunkat elöl is, és végig versenyben voltunk, összességében nagyon élveztem, hogy itt lehettem” – idézte Valtert a Groupama-FDJ Instagram-oldala.

KERÉKPÁR,
KATALÁN KÖRVERSENY

7., szakasz (Montjuic Park, 138.6 km)
1. Andrea Bagioli (olasz, Quick-Step Alpha Vinyl) 3:18.9
2. Valter Attila (magyar, Groupama-FDJ) azonos idővel
3. Fernando Barceló Aragón (spanyol, Caja Rural-Seguros RGA) azonos idővel

Az összetett végeredmény:
1. Sergio Higuita (kolumbiai, BORA-hansgrohe) 29:53.33
2. Richard Carapaz (ecuadori, INEOS Grenadiers) 16 mp h.
3. Joao Almeida (portugál, UAE) 52 mp h.

26. Valter Attila 17:35 p h.

Videón Valter Attila bravúrja

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik