Tour: változatlanul három kapitánnyal készül a Jumbo

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.06. 18:19
null
Primoz Roglic (jobbra) és Tom Dumoulin is indul a Touron (Fotó: AFP)
Az országúti kerékpársport koronavírus-járvány miatt megváltozott versenynaptára ellenére a Jumbo-Visma mindhárom élversenyzője, a szlovén Primoz Roglic, valamint a holland Tom Dumoulin és Steven Kruijswijk is rajthoz áll a Tour de France-on.

 

„Az idény legnagyobb célja az volt, hogy elinduljunk rajta és megpróbáljuk megnyerni a Tourt, és ez továbbra is fennáll – idézte a cyclingnews szakportál Merijn Zeeman sportigazgatót. – Normál esetben nem látom az okot, ami miatt változnia kellene a keretünknek a francia körversenyre.”

Hozzátette: természetesen figyelembe veszik majd, milyen formában lesznek a versenyzőik a világjárvány miatt egyre hosszabbra nyúló kényszerszünet végén, ám úgy látja, mindannyian képesek lesznek csúcsformába kerülni a Tourra, amelyet a szervezők augusztus 29. és szeptember 20. között kívánnak lebonyolítani.

A Sunwebtől érkezett Dumoulin a 2017-es Giro d'Italián győzött, Roglic tavaly a Vuelta a Espanán diadalmaskodott, illetve a világranglistán is az első helyen zárt 2019-ben. Kruijswijk legjobb eredménye nagy körversenyről a tavalyi Touron elért összetettbeli harmadik helyezés.

A sportág nemzetközi szövetsége (UCI) kedden kijelölte a Giro d'Italia, a Vuelta a Espana és az öt legnagyobb egynapos viadal új időpontját. A módosított versenynaptár szerint az olasz és a spanyol körverseny fedné egymást, ugyanis a Giro október 3-tól 25-ig tartana, míg a Vuelta október 20-án venné kezdetét és november 8-án érne véget. A Grand Tour-viadalok egymáshoz közeli időpontjai, valamint a versenynaptár zsúfoltsága miatt nem valószínű, hogy az élversenyzők két háromhetes viadalon is elindulnának ebben az esztendőben.

Legfrissebb hírek

Giro d'Italia: Roglic elindult a keddi szakaszon, majd feladta a versenyt; egy másik versenyző a szakadékba csúszott

Kerékpár
2025.05.27. 14:58

Idő előtt véget érhet Roglic versenye a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.26. 10:30

Lucas Plapp nyerte a nyolcadik szakaszt a Girón, Diego Ulissié a rózsaszín trikó

Kerékpár
2025.05.17. 18:31

Ayuso nyerte az első hegyi szakaszt, Roglicé a rózsaszín trikó a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.16. 17:39

Tarling nyerte meg az időfutamot, Roglic rózsaszínben

Kerékpár
2025.05.10. 18:19

Rózsaszínű álmok: Primoz Roglic és Juan Ayuso csatáját hozhatja az idei Giro

Kerékpár
2025.05.09. 10:59

Kerékpár: Roglicé az utolsó szakasz és az összetettet is a Katalán körversenyen

Kerékpár
2025.03.30. 14:57

Roglic visszavágott Ayusónak a Montserrat-hegyen

Kerékpár
2025.03.27. 17:48
Ezek is érdekelhetik