Giro d'Italia: az olasz bajnok ért elsőként célba, hiába

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.13. 18:29
Fernando Gaviria győzött a Giro d'Italia országúti kerékpáros-körverseny harmadik szakaszán hétfőn, míg összetettben továbbra is a szlovén Primoz Roglic áll az élen.

A Vinci és Orbetello közötti 219 kilométeres sík szakaszon a várakozásoknak megfelelően mezőnybefutó döntött. Ezen a vasárnapi etap győztese, a német Pascal Ackermann hosszú hajrát nyitott, az olasz bajnok Elia Viviani pedig a szélárnyékából jó ütemben kibújva elsőként ért célba a kolumbiai Gaviria, a francia Arnaud Démare és Ackermann előtt.

Utólag azonban a zsűri Vivianit szabálytalan sprintje miatt megfosztotta a szakaszgyőzelemtől, amely így Gaviriáé lett.

Kedden az Orbetello és Frascati közötti 228 kilométer megtétele vár a mezőnyre, amely összesen 3578.8 kilométert tesz meg a június 2-i veronai befutóig.

102. OLASZ KÖRVERSENY
3. szakasz, Vinci–Orbetello, 219 km

1. Fernando Gaviria (kolumbiai, UAE Team Emirates) 5:23.19 óra
2. Arnaud Démare (francia, Groupama-FDJ) azonos idővel
3. Pascal Ackermann (német, Bora-Hansgrohe) a. i.

Az összetett élcsoportja
1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 10:21.01 óra
2. Simon Yates (brit, Mitchelton-Scott) 19 másodperc hátrány
3. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain-Merida) 23 mp h.

Legfrissebb hírek

Giro d'Italia: Roglic elindult a keddi szakaszon, majd feladta a versenyt; egy másik versenyző a szakadékba csúszott

Kerékpár
2025.05.27. 14:58

Idő előtt véget érhet Roglic versenye a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.26. 10:30

Lucas Plapp nyerte a nyolcadik szakaszt a Girón, Diego Ulissié a rózsaszín trikó

Kerékpár
2025.05.17. 18:31

Ayuso nyerte az első hegyi szakaszt, Roglicé a rózsaszín trikó a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.16. 17:39

A rózsaszín trikós is földre került a Giro d’Italia hatodik, hosszú és vizes szakaszán

Kerékpár
2025.05.15. 18:22

Tarling nyerte meg az időfutamot, Roglic rózsaszínben

Kerékpár
2025.05.10. 18:19

Rózsaszínű álmok: Primoz Roglic és Juan Ayuso csatáját hozhatja az idei Giro

Kerékpár
2025.05.09. 10:59

Kerékpár: Roglicé az utolsó szakasz és az összetettet is a Katalán körversenyen

Kerékpár
2025.03.30. 14:57
Ezek is érdekelhetik