Kerékpár: a legerősebb norvég csapat is nevezett a TdH-ra

Vágólapra másolva!
2019.04.04. 14:05
A legerősebb norvég csapat, a Coop is rajthoz áll a júniusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros-körversenyen.

A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint az sem kizárt, hogy Magyarországra érkezik az istálló világhírű mentora, Alexander Kristoff is, aki néhány napja szerezte meg a 74. profi győzelmét a Gent–Wevelgem klasszikus egynapos viadalon. Ehhez csapata, az UAE engedélyére lesz szükség a Svájci körverseny előtti napokban.

A rendkívül fiatal kerekeseket foglalkoztató Coop tavaly öt győzelemig jutott, de már idén is van egy diadala: a Normandiai körversenyen – melyen Peák Barnabás is nyert egy szakaszt – a norvég Trond Trondsen lett első a hatodik etapon, összetettben pedig harmadikként zárt.

Az idei Tour de Hongrie június 11-én kezdődik és június 16-án ér véget, a húsz alakulat 140 kerékpárosa a hat nap során összesen 890 kilométert teljesít majd.

 

 

Legfrissebb hírek

Pelikán János: Ez az első év, amikor csak a kerékpározással kell foglalkoznom

Kerékpár
2025.06.28. 08:51

Ember és gép harca a magyar országúttal és az elemekkel

Népsport
2025.06.27. 10:23

Schneller Domonkos: Páratlan teljesítményt nyújtottak a magyarok a Tour de Hongrie-n

Kerékpár
2025.05.19. 13:21

Túl a Touron – Jakus Barnabás jegyzete

Kerékpár
2025.05.19. 00:05

Először nyerte meg ecuadori bringás a Tour de Hongrie-t

Kerékpár
2025.05.18. 16:33

Tour de Hongrie: aranyozott trófeával gazdagodik a győztes

Kerékpár
2025.05.18. 12:45

Groenewegen nyerte meg a fehérvári sprintet, Feldhofferen marad a fehér trikó

Kerékpár
2025.05.17. 16:52

Eisenkrammer: nincs súlyos baja a Tour de Hongrie-n megsérülő Wandahlnak

Kerékpár
2025.05.17. 13:29
Ezek is érdekelhetik