Kerékpár: életre szóló eltiltás Armstrong csapatfőnökének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.25. 08:11
A svájci Sportdöntőbíróság (CAS) jóváhagyta a Lance Armstrong szisztematikus doppingolását csapatvezetőként és menedzserként intéző Johan Bruyneel életre szóló eltiltását.

A hétszeres Tour de France-győztes Armstrongot minden idők legnagyobb kerékpáros doppingbotrányának 2012-es kirobbanása után az összes címétől megfosztották, s ekkor indult eljárás Bruyneel ellen is. A belga szakember mind a hét elsőségéhez csapatvezetőként segítette az amerikait.

„Az összes bizonyíték arra utal, hogy a US Postal és a Discovery kerékpárcsapatainak összes doppingügye középpontjában Bruyneel úr állt – állt a CAS közleményében. – Éveken át számos kerékpáros doppingolását intézte. Amennyiben ez esetben az életre szóló eltiltás lehetséges, nem látjuk okát annak, hogy enyhébb büntetéssel megússza a szisztematikus doppingolás éveken át tartó szervezését.”

Ugyanebben az ügyben szintén életre szóló eltiltást kapott Pedro Celaya Lemaza orvos, s 15 éves eltiltással sújtották Pepe Martit, akik ugyanúgy benne voltak a doppingolásban, ráadásul hazugságok láncával próbálták megakadályozni az ellenük folyó eljárást.

Az 54 éves Bruyneel elismerte, hogy hibázott, de nem érti, miért ítélhette el őt az amerikai doppingellenes ügynökség – az amerikaiak 2014-ben eredetileg tízéves eltiltással sújtották, ennek szigorítását kérte a WADA életfogytig tartó eltiltásra, amit Armstrong is kapott 2012-ben.

Legfrissebb hírek

Adrian Mutu: Ha nincs a kokain, megnyerhettem volna az Aranylabdát

Minden más foci
2025.03.28. 11:01

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
2025.03.27. 12:29

A WADA eddig 300 orosz sportolót büntetett dopping miatt a lefoglalt minták alapján

Egyéb egyéni
2025.03.21. 13:05

Tanítványok doppingolása és tiltott szer birtoklása miatt atlétikai edzőt tiltottak el

Atlétika
2025.03.18. 18:26

Kenderesi a hazugságvizsgálatot is vállalja az igazáért

Úszás
2025.03.18. 09:12

„A bürokrácia győzött” – ezért mondott le a Kenderesi-ügy magyar CAS-bírója

Úszás
2025.03.17. 13:55

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
2025.03.04. 17:25

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
2025.03.03. 18:14
Ezek is érdekelhetik