Videó: „Röhejesen néztem ki” – elfáradt, így inkább elesett a bringás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.19. 10:15
Május 18. valószínűleg történelmi nap a kerékpársportban: hivatalosan is bocsánatot kért az első színészkedő bringaversenyző!

A lengyel CCC Sprandi Polkowice pro-kontinentális istálló egy hete aratott kettős győzelmet a V4 kerékpárverseny magyarországi szakaszán – most azonban máshogy szerzett hírnevet.

A Norvég körverseny szerdai etapján 2 km-rel a cél előtt egy éles jobb kanyarban többen a földre kerültek, köztük Pawel Bernas is – csakhogy ő riválisaival ellentétben önszántából... Kiderült, a lengyel annyira elfáradt a szakasz végére, hogy a bukásban meglátta a lehetőséget, lepattant a bringájáról, lefektette, majd melléült, mintha ő is elesett volna.

„Sajnálom, valóban nagyon röhejesen néztem ki. A szívem 190-nel vert, de tudom, ez nem lehet mentség, bocsánatot kérek mindenkitől!” – mondta Pawel Bernas.

Szó se róla, Bernas leleményes és úttörő, ebben a sportágban eddig nem láttunk ilyesmit, de azért a jobb lenne, ha ez így is maradna.

Az eset videón:

Brain on Wheels on Twitter

Another crash. 2km to go. #TourofNorway https://t.co/DQ5nwqe2rm


Legfrissebb hírek

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25

Tour de France: Girmay második győzelme, változatlan összetett

Kerékpár
2024.07.06. 18:04

V4 kerékpárverseny: Finkst révén szlovén siker, Karl a legjobb magyar

Kerékpár
2024.07.06. 17:36

Halálos baleset az osztrák kerékpáros-körversenyen

Kerékpár
2024.07.06. 17:16

Pogacar szakaszt nyert, és közel egyperces előnyt szerzett a Tour de France-on

Kerékpár
2024.07.02. 18:18
Ezek is érdekelhetik