Giro: Dennis nyerte a szakaszt, Yates sokat vesztett előnyéből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.22. 18:19
null
Dennis az első szakaszát nyerte a Girón (Fotó: AFP)
A hétfői pihenőnap után egyéni időfutammal folytatódott az Olasz kerékpáros-körverseny, a Giro d'Italia, s a Trento és Rovereto közötti 34.2 kilométeres távon az ausztrál Rohan Dennis volt a leggyorsabb. Az összetettben vezető brit Simon Yates a 22. legjobb idővel ért célba, s a szakasz előtti 2 perc 11 másodperces előnye így 56 másodpercre olvadt a címvédő Tom Dumoulinnel szemben.

Várható volt, hogy az összetettben vezető brit bringás nem fog jeleskedni az időfutamon, és így 2:11-es fórjából veszít majd a címvédő Dumoulinnel szemben, hiszen maga a brit is azt mondta az egyéni előtt, nem biztos, hogy az előnye elegendő lesz.

Nos, a tavalyi időfutam-világbajnok holland végül nagyjából a Yates által megjósolt módon kilométerenként 2-3 másodperc hátrányt tüntetett el, s ezzel 75 másodpercet javított az összetettben.

A szakaszt a BMC 27 éves ausztrál bringása nyerte, a 2015-ben nyolcórás világrekordot tekerő Rohan Dennis kerek 40 percnél állította meg az órát a célban, 14 másodperccel volt gyorsabb a német Tony Martinnál és 22-vel tempósabb, mint a harmadik idővel záró Dumoulin.

Ezzel a szakasszal Yates gyakorlatilag célegyenesbe került a Giro megnyerését illetően, mivel a hátralévő öt szakaszból egy dombos, és három hegyi, ami alapvetően a britnek kedvez a hollanddal szemben.

Szerdán a Riva del Garda és Iseo közötti 155 kilométeres szakasz vár a résztvevőkre. A mezőny összesen 3562.9 kilométert teker a vasárnapi, római célba érkezésig.

A SZAKASZ ÖSSZEFOGLALÓJA

GIRO D'ITALIA 2018
16. TRENTO–ROVERETO, 34.2 KM EGYÉNI IDŐFUTAM
1. Rohan Dennis (ausztrál, BMC Racing Team) 40:00 perc
2. Tony Martin (német, Katyusa-Alpecin) 14 másodperc hátrány
3. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) 22 mp h.
...22. Simon Yates (brit, Mitchelton-Scott) 1:37 perc h.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Yates 66:39:14 óra
2. Dumoulin 56 mp hátrány
3. Domenico Pozzovivo (olasz, Bahrain-Merida) 3:11 p h.

Legfrissebb hírek

Giro: Pogacar erőt demonstrált, Valter Attila is nagyot ment a királyetapon

Kerékpár
2024.05.19. 17:09

Valter csapattársa nyerte meg a nápolyi sprintet a Girón

Kerékpár
2024.05.12. 18:09

Valter csapata visszafogottan várja a Girót, a magyar bajnok szökésben bízik

Kerékpár
2024.05.03. 09:32

Kerékpár: Tadej Pogacar indul a jövő évi Girón – videó

Kerékpár
2023.12.17. 21:23

Kerékpár: az 1949-es torinói tragédia előtt tiszteleg a 107. Giro d'Italia

Kerékpár
2023.10.13. 20:24

Kerékpár: Torinóból indul a jövő évi Giro d'Italia

Kerékpár
2023.10.09. 15:40

Női Giro: Vas a 20. helyen zárta az ötödik szakaszt

Kerékpár
2023.07.04. 18:47

Női Giro d'Italia: Vas 42., az olasz bajnok etapsikere

Kerékpár
2023.07.03. 17:19
Ezek is érdekelhetik