Tour de Hongrie: amerikai, lengyel és olasz profi csapat is nevezett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.19. 12:26
Amerikai, lengyel és olasz profi csapat is nevezett a 2018-as, immár 2.1-es kategóriára emelt Tour de Hongrie magyar kerékpáros körversenyre.  

A szervezők keddi tájékoztatása szerint a viadalra eddig három Pro Continental besorolású csapat adta le nevezését. Magyarországra érkezik a Giro d'Italia rendszeres résztvevője, az olasz Androni-Sidermec-Bottecchia, a legerősebb lengyel csapat, a CCC Sprandi Polkowice, valamint az amerikai Novo Nordisk.

Utóbbinak magyar vonatkozása is van, ugyanis a csapat jogelődjében, az akkor Type 1 nevet viselő együttesben profiskodott utoljára a világbajnoki ezüstérmes Bodrogi László.

„Kicsit meglepett, hogy rögtön nevezett egy olyan csapat, amely általában ott van a Giro d'Italia mezőnyében” – nyilatkozta Eisenkrammer Károly, a viadal főszervezője az esemény honlapján.

Elárulta: előzetesen arra számított, hogy az emelt szinten az első évben bizonyítaniuk kell, illetve fel kell kelteniük a nagy csapatok érdeklődését.

A Tour de Hongrie augusztus 14-én rajtol, és 19-én fejeződik be, a viadalon a nemzetközi szövetség (UCI) szabályai szerint mintegy 38 000 euró (11.8 millió forintos) pénzdíj, valamint 547 ranglistapont talál gazdára. Mindkét érték több mint duplája az ideinek. A jövő évi, minden eddiginél rangosabb Tour de Hongrie útvonalát februárban mutatják be.

Legfrissebb hírek

Schneller Domonkos: Páratlan teljesítményt nyújtottak a magyarok a Tour de Hongrie-n

Kerékpár
2025.05.19. 13:21

Túl a Touron – Jakus Barnabás jegyzete

Kerékpár
2025.05.19. 00:05

Először nyerte meg ecuadori bringás a Tour de Hongrie-t

Kerékpár
2025.05.18. 16:33

Tour de Hongrie: aranyozott trófeával gazdagodik a győztes

Kerékpár
2025.05.18. 12:45

Groenewegen nyerte meg a fehérvári sprintet, Feldhofferen marad a fehér trikó

Kerékpár
2025.05.17. 16:52

Eisenkrammer: nincs súlyos baja a Tour de Hongrie-n megsérülő Wandahlnak

Kerékpár
2025.05.17. 13:29

López a legvégén lógott meg, s behúzta a Tour de Hongrie királyetapját

Kerékpár
2025.05.16. 16:11

Tour de Hongrie: Dina Márton szerint nem szabad alábecsülni a Kékest

Kerékpár
2025.05.16. 12:47
Ezek is érdekelhetik