Tour de Hongrie: Manninen nyerte a mezőnyhajrát Cegléden

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.30. 19:27
null
A 101 tagú mezőnynek négy gyorsasági részhajrát kellett teljesítenie. (Fotó: Facebook/Tour de Hongrie)
Matti Manninen nyerte a 38. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát pénteken. A harmadik helyen végző ausztrál Scott Sunderland visszavette az összetettben élen állónak járó sárga trikót.

 

Paksról enyhén felhős időben vágott neki a Ceglédig tartó 176 kilométeres távnak a 101 tagú mezőny, amelynek négy gyorsasági részhajrát kellett teljesítenie. A sík szakasz – az egész távon 140 méter volt a szintkülönbség – 36. kilométerénél bukás miatt három részre szakadt a mezőny. Az eritreai Awet Habtom Teklét mentő vitte a dunaújvárosi kórházba agyrázkódás miatt, négy magyar versenyző – köztük a háromszoros olimpikon hegyikerékpáros Parti András – és egy szerb feladta a viadalt.

A csaknem harmincfokos melegben több akció is meghiúsult, majd a második részhajránál, Bugyiban három kerekesnek sikerült ellépnie. A szlovák Jozef Palcak, a belga Jelle Donders és a finn bajnok Matti Manninen két és fél perces előnyre tett szert, és bár az utolsó méterekre befogta őket az ausztrálok által vezetett karaván az 5.2 kilométeres körpályán, Manninen megnyerte a mezőnybefutót és a legjobb sprinternek járó zöld trikót is felvehette. Másodikként Donders, harmadikként Sunderland ért célba, utóbbi ezzel visszaszerezte a sárga trikót a szlovén Ziga Jermantól.

A vasárnap záruló 751 kilométeres viadalon szombaton a Karcag és Miskolc közötti 177 kilométer megtétele vár a mezőnyre.

TOUR DE HONGRIE
3. SZAKASZ (Paks–Cegléd, 176 km)

1. Matti Manninen (finn, Team FixIT.no)
2. Jelle Donders (belga, Team Differdange-Losch)
3. Scott Sunderland (ausztrál, IsoWhey Sports SwissWellness)
Az összetett élmezőnye:
1. Sunderland 7:10:27 óra
2. Ziga Jerman (szlovén, ROG Ljubljana) 4 másodperc hátrány
3. Peák Barnabás (KONTENT-DKSI Cycling Team) 9 mp h.

A további program:
Szombat: 4. szakasz, Karcag-Miskolc, 177 km
Vasárnap: 5. szakasz, Jászberény-Budapest, 112 km

 

Legfrissebb hírek

Schneller Domonkos: Páratlan teljesítményt nyújtottak a magyarok a Tour de Hongrie-n

Kerékpár
2025.05.19. 13:21

Túl a Touron – Jakus Barnabás jegyzete

Kerékpár
2025.05.19. 00:05

Először nyerte meg ecuadori bringás a Tour de Hongrie-t

Kerékpár
2025.05.18. 16:33

Tour de Hongrie: aranyozott trófeával gazdagodik a győztes

Kerékpár
2025.05.18. 12:45

Groenewegen nyerte meg a fehérvári sprintet, Feldhofferen marad a fehér trikó

Kerékpár
2025.05.17. 16:52

Eisenkrammer: nincs súlyos baja a Tour de Hongrie-n megsérülő Wandahlnak

Kerékpár
2025.05.17. 13:29

López a legvégén lógott meg, s behúzta a Tour de Hongrie királyetapját

Kerékpár
2025.05.16. 16:11

Tour de Hongrie: Dina Márton szerint nem szabad alábecsülni a Kékest

Kerékpár
2025.05.16. 12:47
Ezek is érdekelhetik