Tour de Hongrie: háromszoros túljelentkezés a csapatoknál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.07. 16:33
A maximális létszámhoz képest háromszoros a túljelentkezés a csapatok között a 2017-es Tour de Hongrie országúti kerékpáros-körversenyre.

„A csapatok által indítható versenyzők számán egyelőre nem változtatunk, vagyis 2017-ben is hatfős együttesek szerepelhetnek majd a magyar körversenyen, a mezőny létszámát viszont növelni szeretnénk. Ez lehetővé teszi, hogy akár húsz-huszonkét csapat is rajthoz állhasson, ami tovább növelné versenyünk ázsióját” – idézi a szervezők szerdai közleménye Eisenkrammer Károlyt, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke.Eisenkrammer Károlyt, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke.

A kommüniké szerint a szervezők célja, hogy a Tour de Hongrie néhány éven belül Közép-Európa egyik meghatározó versenyévé váljon, amelyen a legnagyobb körversenyek, a Tour de France, a Giro d'Italia vagy a Vuelta a Espana menői is részt vesznek, és amelyet élőben közvetítenek a kontinens sportcsatornái.

A beszámoló szerint a jelentkező csapatok közül néhány már a napokban megkapja majd a hivatalos meghívót a 2017-es viadalra. Köztük lesz a címvédő észt Mihkel Raim együttese, a Cycling Academy, amelynek mentora a kétszeres világbajnok szlovák Peter Sagan. Ugyancsak meghívást kap a Tour de France egyik kiemelt szponzorának csapata, a Dimension Data for Qhubeka, amely már 2016-ban is indulhatott volna a magyar körversenyen, ám egy baleset miatt végül erről le kellett mondania. A Tour de France-győztes, ötszörös olimpiai bajnok Sir Bradley Wiggins klubja, a Team Wiggins is megkapja a Tour de Hongrie szervezőinek meghívását.

A közlemény kitér rá, a szervezők számítanak a magyar érdekeltségű külföldi csapatok érkezésére, így egy év kihagyás után ismét ott lehet a mezőnyben a Kusztor Pétert és Pelikán Jánost foglalkoztató Amplatz-BMC, illetve a Lovassy Krisztiánt és Rózsa Balázst, valamint a 2015-os Tour de Hongrie-győztes luxemburgi Tom Thillt is soraiban tudó Differdange-Losch is.

A jövő évi, hatnapos Tour de Hongrie 2017. június 27-én rajtol és július 2-án ér véget, a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában 2.2-es kategóriával szerepel, a résztvevők világranglistapontokért is harcolhatnak majd.

Legfrissebb hírek

Schneller Domonkos: Páratlan teljesítményt nyújtottak a magyarok a Tour de Hongrie-n

Kerékpár
2025.05.19. 13:21

Túl a Touron – Jakus Barnabás jegyzete

Kerékpár
2025.05.19. 00:05

Először nyerte meg ecuadori bringás a Tour de Hongrie-t

Kerékpár
2025.05.18. 16:33

Tour de Hongrie: aranyozott trófeával gazdagodik a győztes

Kerékpár
2025.05.18. 12:45

Groenewegen nyerte meg a fehérvári sprintet, Feldhofferen marad a fehér trikó

Kerékpár
2025.05.17. 16:52

Eisenkrammer: nincs súlyos baja a Tour de Hongrie-n megsérülő Wandahlnak

Kerékpár
2025.05.17. 13:29

López a legvégén lógott meg, s behúzta a Tour de Hongrie királyetapját

Kerékpár
2025.05.16. 16:11

Tour de Hongrie: Dina Márton szerint nem szabad alábecsülni a Kékest

Kerékpár
2025.05.16. 12:47
Ezek is érdekelhetik