Rio 2016: várhatóan hegyikerékpáros kvótánk is lesz

Vágólapra másolva!
2016.02.23. 13:18
Magyarország várhatóan egy olimpiai kvótát szerez hegyikerékpárban Bogár Gábor, a Waberer's evopro MTB Team sportigazgatója szerint.

A csapat keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, a május 25-én záruló kvalifikációs ranglistába a nemzetek három legjobb bringásának eredménye számít bele, s az akkori rangsor első 24 országa indíthat majd versenyzőt Rio de Janeiróban. A magyaroknak arra van esélyük, hogy az egy kvótát jelentő 14-24. hely között végezzenek.

Bogár Gábor kifejtette, a kétéves kvalifikáció első, 2014–2015-ös időszakában a 23. helyet szerezték meg a magyarok, a tavaly májusban indult második idényben pedig jelenleg a 16. helyet foglalják el.

„Mivel a két pozíció átlagát veszik majd, így jelenleg kvalifikációs helyen állunk” – állapította meg a sportvezető, aki hozzáfűzte, amennyiben nem jön közbe sérülés vagy betegség, jó esély van arra, hogy a záráskor a legjobb húsz között legyenek a magyarok.

A Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség elnökségének döntése alapján a ranglistán jelenleg 52. Juhász Zsolt és a 60., már két olimpiát megjárt Parti András között dőlhet el – a három előre kijelölt verseny eredményei alapján –, hogy ki utazik Rióba.

Juhász és Parti csapattársaikkal együtt a sajtótájékoztató után egyenesen a Liszt Ferenc Repülőtérre vették az irányt, ahonnan Ciprusra repülnek, ahol a hét végén, majd egy hétre rá olimpiai kvalifikációs pontokért indulnak harcba. Ezt követően Törökországban, Szerbiában, aztán a májusi, svédországi Európa-bajnokságon és egy németországi világkupán tekernek tovább Rióért.

Simonyi Ákos csapatmenedzser bejelentette, hogy a magyar elektromos buszok gyártásáról ismert evopro cég állt a klub mögé névadó szponzorként. Hozzátette, a 2010-ben alakult csapatuk az elmúlt években folyamatos fejlődést mutatott, hiszen a legjobb hazai profi hegyikerékpárosokat tömöríti.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
29 perce

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Hány érmet szereztek a MOB elnökei? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 8. rész

Egyéb egyéni
2025.08.04. 15:32

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30
Ezek is érdekelhetik