Kerékpár: 11 év után kapta meg olimpiai érmét az ausztrál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.01. 18:40
A háromszoros időfutam-világbajnok ausztrál kerékpáros, Michael Rogers kedden átvehette olimpiai bronzérmét, amelyre a 2004-es athéni ötkarikás játékokon győztes Tyler Hamilton kizárása miatt jogosult, a negyedik helyről a harmadikra előlépve.

A ceremóniára Lausanne-ban került sor, az érmet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach és az alelnök John Coates adta át.

„Nagy elismerés ez nekem – nyilatkozta a 2003-ban, 2004-ben és 2005-ben is világbajnok Rogers. – Ez a bronzérem elégtétel számomra.”

Az amerikai Hamilton, miután az egyéni időfutamot megnyerte Athénban, fennakadt a doppingellenőrzésen, ám a B próbára fenntartott vizeletét helytelenül tárolták, így nem lehetett perdöntően bizonyítani a csalást. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése értelmében akkor még megtarthatta a medált.

Egy hónappal később, a Vuelta a Espanán azonban újra lebukott, és kétéves eltiltást kapott. 2007-ben tért vissza, ám 2009 februárjában, egy versenyen kívüli ellenőrzésen megint tiltott szert találtak szervezetében. Ezután bejelentette visszavonulását, hazája doppingellenes ügynöksége pedig nyolc évre tiltotta el. Egy 2011-es interjúban maga Hamilton is beismerte, hogy nem megengedett szerekkel élt, egy évvel később pedig a NOB bejelentette, hogy megfosztották az athéni aranyérmétől. Így a mögötte végző orosz Vjacseszlav Jekimov lépett elő olimpiai bajnokká, míg az ezüstérmes az amerikai Bobby Julich lett.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41
Ezek is érdekelhetik