Kerékpár: Vígh Zoltán jól kezdett a Gemenci Nagydíjon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.05.25. 20:12
Címkék
Legjobb magyarként Vígh Zoltán a második helyen fejezte be a Szekszárdon zajló kerékpáros Gemenci Nagydíj első szakaszát, amelyen 147 kilométert teljesített a mezőny.

Az első izgalmat a helyi klub versenyzője, Kelemen Csaba (SZKSE) szolgáltatta, aki egy útkereszteződésben kidöntötte a járdaszigetet jelző KRESZ táblát, bukott, s kulcscsonttöréssel szállították kórházba.

A hetvenedik kilométer után az olasz Padovani néhány kerékpárosa maga mögött hagyta a mezőnyt, de több magyar versenyző is lépést tudott tartani velük. A szakasz végéhez a hétfős szökevény boly már kilenc és fél perc előnnyel közeledett.

Közben még két hegyi hajrá és egy részhajrá is volt, az ezekért járó pontokat és időjóváírásokat is a szökevény boly tagjai gyűjtötték be. A célegyenesben az olasz Gianluca Mengardo sprintelt a legjobban, másodikként Vígh Zoltán (Bianchi) ért célba.

KERÉKPÁR, GEMENCI NAGYDÍJ
1. SZAKASZ (SAJÓ PÉTER EMLÉKVERSENY, SZEKSZÁRD – SZEKSZÁRD, 147 KM)
1. Gianluca Mengardo (olasz, Padovani) 3:30:28 óra
2. Vígh Zoltán (Bianchi) azonos idővel
3. Stanislav Béres (szlovák, Team Slovakia) a.i.
A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat
2. szakasz: Szekszárd, körpályás mezőnyverseny, 70 km, rajt: Szekszárd, Béla Király tér 10:30 ó
3. szakasz: Szekszárd, kritériumverseny, 48 km, rajt: Szekszárd, Béla Király tér 19:30 ó

 

Legfrissebb hírek

Kép: megrongálták a Mainz csapatbuszát a trondheimi meccs előtt

Európa-konferencialiga
23 perce

„Mindenki beletette a melót a győzelembe, Gavrics pedig az i-re tette fel a pontot”

Európa-konferencialiga
1 órája

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
7 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
7 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
7 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
8 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
8 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
8 órája
Ezek is érdekelhetik