Kerékpár: Kolobnyev visszatért a Katyusához a doppingbotrány után

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.03.28. 19:22
Címkék
Az orosz Katyusa újra szerződtette az olimpiai bronzérmes Alekszandr Kolobnyevet, aki a tavalyi Tour de France országúti kerékpáros körversenyen egy doppingteszt során pozitív mintát produkált, ám később bebizonyosodott ártatlansága.

A Katyusa szerdán jelentette be, hogy az év végéig szóló megállapodást kötött a 30 esztendős bringással. A csapat a tavalyi eset után ideiglenesen eltiltotta Kolobnyevet, akinek az év végén nem hosszabbította meg a szerződését.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ajánlatot kaptam a Katyusától – idézte az istálló közleménye az orosz versenyzőt. – Az elmúlt időszak nagyon nehéz volt számomra, de a legfontosabb, hogy túl vagyok rajta.”

Kolobnyevnek a francia körverseny 5. szakasza után levett vizeletmintájában bukkantak vízhajtóra. Az orosz szövetség nem tiltotta el, csak pénzbüntetéssel sújtotta, de a nemzetközi szövetség nem fogadta el az ítéletet, s fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál. Utóbbi szervezet február 29-én felmentette a kerékpárost, s indoklásában jelezte, bizonyítottan orvosi okai voltak annak, hogy Kolobnyev szervezetében vízhajtót mutattak ki.

Az orosz versenyző a 2008-as pekingi olimpia mezőnyversenyében nyert bronzérmet, a 2007-es és 2009-es világbajnokságon pedig egyaránt ezüstérmes lett.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
29 perce

Magyar rangadó a US Open főtáblájáért

Tenisz
44 perce

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
50 perce

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
1 órája

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
1 órája

Öttusa: minden magyar döntőbe jutott az U19-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
1 órája

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik