Pablo Lastras szakaszgyőzelemmel állt az élre

Vágólapra másolva!
2011.08.22. 18:57
null
Pablo Lastras a célban (Fotó: Reuters)
Címkék
A hazai közönség előtt szereplő Pablo Lastras nyerte meg a 66. Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny hétfői, harmadik szakaszát, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést. A második helyen a francia Sylvain Chavanel végzett, míg a harmadik a spanyol Markel Irizar lett. Kedden a Baza és Sierra Nevada közötti 172 km-es szakasz vár a mezőnyre hegyi befutóval.

A 35 éves spanyol kerekes igencsak tagja volt annak a szökésnek, amelyben négyen veselkedtek neki a nap utolsó hegyének, az 500 méteres Alto de la Santának.

Lastras meglépett társai közül, 30 másodperces előnyre is szert tett, amely a hajrához közeledve azonban folyamatosan csökkent. Még három kilométer volt a szakaszból, amikor már az egyáltalán nem ledolgozhatatlan tíz másodpercnél tartottak. Az üldözők azonban nem dolgoztak össze, és mintha a lendületük is megtört volna.

Lastras 2002 után aratott szakaszgyőzelmet a Vueltán, amelyer Xavi Tondónak és Wouter Weyland ajánlott, akik mindketten idén hunytak el, illetve Mauricio Solernek, aki a Svájci körversenyen szenvedett súlyos sérülést júniusban, és még jelenleg is lábadozik. A kvartett után érkező mezőnyt az ír Nicolas Roche vezette fel, 1:43 perces hátránnyal érkezve a győztes mögött.

VUELTA A ESPANA
3. szakasz, Petrer–Totana, 163 km
1. Pablo Lastras (spanyol) Movistar 3.58:00 óra
2. Sylvain Chavanel (francia) Quickstep + 15 mp.
3. Markel Irizar (spanyol) Radioshack a.i.
4. Ruszlan Pigyornyij (ukrán) Vacansoleil-DCM a.i.
5. Nicolas Roche (ír) AG2R + 1:43 p.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Pablo Lastras (spanyol) Movistar 8.25:59 óra
2. Sylvain Chavanel (francia) Quickstep + 20 mp.
3. Markel Irizar (spanyol) Radioshack + 1:08 perc
4. Ruszlan Pigyornyij (ukrán) Vacansoleil-DCM + 1:24 p.
5. Jakob Fuglsang (dán) Leopard Trek + 1:55 p.

 

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
5 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
5 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
6 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
6 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
6 órája

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
6 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
6 órája

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
7 órája
Ezek is érdekelhetik