Kerékpár: a Saxo Bank felbontotta Fabian Cancellara szerződését

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.19. 11:35
A svájci Fabian Cancellara az idény végén távozik a Saxo Bank kerékpároscsapattól – közölte az istállót vezető Bjarne Riis.

A bejelentés egy nappal azután hangzott el, hogy az olimpiai és világbajnok kerekes feladta a Vuelta a Espana körverseny pénteki szakaszát, majd – mindenféle egyeztetés és engedély nélkül – a repülőtérre ment és hazautazott.

„Fabiannal megegyeztünk, hogy felbontjuk a szerződésünket. Ez azt jelenti, hogy jövőre már nem lesz a csapatunk tagja. Jobb lett volna, ha elegánsabban ér véget az együttműködésünk" – mondta Riis egy televíziós interjúban. Cancellara 2006 óta tekert a Saxo Bank színeiben.

A versenyző – aki kedvenc számában, az időfutamban szerdán még szakaszharmadik volt, ám összetettben csak a 140. helyen állt – az egyik közösségi oldalon annyit közölt a pénteki eset után, hogy néhány nap pihenőre vágyik, szeretne a családjával lenni, és utána megkezdi a felkészülést a közelgő vb-re.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik