Kerékpár: nyolc évre eltiltották az olimpiai bajnok sportolót

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.06.19. 00:49
Címkék
Második doppingvétség miatt nyolcéves eltiltást kapott Tyler Hamilton olimpiai bajnok amerikai országúti kerékpáros. Mivel a 38 esztendős versenyző már áprilisban bejelentette a visszavonulását, a mostani ítélet csupán formalitás.
Hamilton a 2004-es athéni játékokon megnyerte az egyéni időfutamot, és már akkor doppingügybe keveredett, de végül a második teszt nem igazolta a vétkességét.Egy hónappal később azonban a Vuelta a Espanán újra elcsípték, és akkor kétéves eltiltást kapott. 2007-ben tért vissza, ám idén februárban, egy versenyen kívüli ellenőrzésen megint tiltott szert találtak a szervezetében. Ezután bejelentette a visszavonulását, hazája doppingellenes ügynöksége pedig most hirdette ki, hogy nyolc évre eltiltja őt.
Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma a negyeddöntőben búcsúzott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
10 perce

NB II: újabb játékos távozását jelentette be a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
36 perce

Budapesten zajlik a katolikus iskolák nemzetközi diákolimpiája

Egyéb egyéni
39 perce

Abu Fani, Baráth Péter és Botka Endre is hiányzik a Ferencváros BL-keretéből

Bajnokok Ligája
48 perce

Felvette a Hírességek Csarnokába Diogo Jotát a Wolves

Angol labdarúgás
1 órája

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
1 órája

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2 órája

Kosár: közel jártak a bravúrhoz az U19-es lányok a vb-negyeddöntőben

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik