Kerékpár: Balatonfüredre amatőröket is várnak a szervezők

Vágólapra másolva!
2009.06.17. 01:13
Címkék
A Balaton Bike Fest keretében június 26-án a közel tucatnyi bringás program között egy látványos, körpályás országúti viadalt is megrendeznek. A pénteki Bianchi kritériumversenyre elit- és amatőr versenyzők egyaránt nevezhetnek. A nézők ezreit vonzó műsorszámra Balatonfüred központjában kerül sor.
A szervezők női és utánpótlásfutamokat is kiírtak, míg a VIP-vendégek külön mezőnyben indulhatnak. Az elitmezőny tagjai – akik egy órán át tekernek a pontokért – meghívás, az amatőrök pedig – számukra 30 perc a penzum – nevezés után állhatnak rajthoz. „Az egyórás kritériumverseny elitfutamára meginvitáltunk minden hazai csapatot, és külön meghívást kap majd a közelmúlt nagy Balaton-kerülő versenye, a Tour de Pelso legjobb tíz amatőr indulója is – mondta a korábbi olimpikon bringás főszervező, Eisenkrammer Károly. – Úgy gondolom, az országúti magyar bajnokság előtt két nappal jó ráhangolódás lesz a bringásoknak ez a viadal, amely az elitversenyzők számára gyorsításként hat. Az amatőrök pedig a füredi parton, csodás környezetben tehetik próbára állóképességüket és gyorsaságukat.”Az országúti versenyről bővebben a www.balatonbikefest.com és a www.kerekparinfo.hu honlapon olvashatnak.
Legfrissebb hírek

Abu Fani, Baráth Péter és Botka Endre is hiányzik a Ferencváros BL-keretéből

Bajnokok Ligája
2 perce

Felvette a Hírességek Csarnokába Diogo Jotát a Wolves

Angol labdarúgás
53 perce

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
1 órája

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
1 órája

Kosár: közel jártak a bravúrhoz az U19-es lányok a vb-negyeddöntőben

Utánpótlássport
1 órája

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
1 órája

Varga Zsolt örül, hogy nehéz meccseket játszottak eddig a vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Nem mindennapi jelenet: videohívást fogadott a sajtótájékoztatón az angol válogatott kapusa

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik