Kerékpár: hihetetlenül nehéznek tartja a Giro 12. szakaszát Armstrong

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.03.13. 01:09
Címkék
Az idén visszatérő Lance Armstrong csapatával Olaszországban készül, s az amerikai sztár ezt kihasználva szerdán bejárta a májusi olasz országúti kerékpáros körverseny, a Giro d'Italia egyik legnehezebb szakaszát.
A francia körverseny, a Tour de France hétszeres bajnoka, aki most fog először rajthoz állni a Girón, a 12. szakasz, a 61 km-es egyéni időfutam útvonalát térképezte fel, mert az a végső győzelem szempontjából nagyon fontos etapja a háromhetes viadalnak.„Hihetetlenül nehéz a terep – mondta el tapasztalatait Armstrong. – Szinte egyetlen méter sík szakasza sincs ennek a 61 km-nek. Még az is kérdéses számomra, hogy az időfutam-kerékpárral végig lehet-e menni rajta. A lejtők pedig egész egyszerűen észvesztőek."A május 9-én kezdődő Girót megelőzően Armstrong március 21-én a Milánó–San Remo egynapos versenyen, majd három nappal később az öt szakaszból álló kasztíliai körversenyen áll rajthoz.
Legfrissebb hírek

Vízilabda: Angyal Dániel az Olympiakoszhoz szerződött

Vízilabda
13 perce

Romano szerint Zubimendi már aláírta a szerződését az Arsenalnál – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
26 perce

Férfi vízilabda-válogatottunk végig vezetve legyőzte az olaszokat Szicíliában

Vízilabda
26 perce

Lőw Zsolt: Én is felelős vagyok a Lipcse hetedik helyéért, de nehezített pálya volt

Német labdarúgás
27 perce

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
37 perce

„Idegbe jött” a játékos a klubvilágbajnokságon, amikor le akarták cserélni – videó

Klub-vb
51 perce

Női kosár Eb: a csehek újra nyertek, a svédek életben tartották esélyeiket

Kosárlabda
58 perce

Klub-vb: az időjárás miatt félbeszakadt a Benfica–Auckland mérkőzés

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik