Kerékpár: Grassmann nyerte a Tour de Hongrie negyedik szakaszát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.07.25. 23:36
Az osztrák Franz Grassmann nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszát, összetettben továbbra is a holland Hans Bloks vezet.
A Sátoraljaújhely és Bükkszék között 233 km-es királyetapon öt hegyre kellett feltekernie a versenyzőknek. Tizenketten próbálták meg ledolgozni több mint negyedórás hátrányukat összetettben, s rögtön a rajt után maguk mögött hagyták a mezőnyt. Huszonöt km után már hat perc előnyük volt. A főmezőny azonban kis híján beérte a szökevényeket, végül a tizenkét fős élboly ismét megnyugtató különbségre tett szert és öt perc előnnyel ért célba. Az összetettben élen állónak járó sárga trikót viselő holland Hans Bloks ugyan a lemaradottakkal ért célba, ám így is megőrizte a vezető helyét.Szombaton két félszakaszt rendeznek: előbb Bükkszék és Bükkszentkereszt között 132 km, majd Miskolcon 70 km-es körverseny vár a mezőnyre.

TOUR DE HONGRIE

4. SZAKASZ
SÁTORALJAÚJHELY-BÜKKSZÉK, 233 KM
1. Franz Grassmann (osztrák, Arbö-Resch) 5:48:06 ó 2.
2. Aleksandar Dukic (szerb, Team Serbia) azonos idővel
3. Felix Gniot (német, Hamburg) a.i.
AZ ÖSSZETETTBEN
1. Hans Bloks (holland, Cyclingteam Jo Piel) 15:16:57 ó
2. Martin Riska (szlovák, Arbö-Resch) 1 mp hátrány
3. Ivan Stevic (szerb, Team Serbia) 5 mp hátrány

TOUR DE HONGRIE

4. SZAKASZ
SÁTORALJAÚJHELY-BÜKKSZÉK, 233 KM
1. Franz Grassmann (osztrák, Arbö-Resch) 5:48:06 ó 2.
2. Aleksandar Dukic (szerb, Team Serbia) azonos idővel
3. Felix Gniot (német, Hamburg) a.i.
AZ ÖSSZETETTBEN
1. Hans Bloks (holland, Cyclingteam Jo Piel) 15:16:57 ó
2. Martin Riska (szlovák, Arbö-Resch) 1 mp hátrány
3. Ivan Stevic (szerb, Team Serbia) 5 mp hátrány
Legfrissebb hírek

Schneller Domonkos: Páratlan teljesítményt nyújtottak a magyarok a Tour de Hongrie-n

Kerékpár
2025.05.19. 13:21

Túl a Touron – Jakus Barnabás jegyzete

Kerékpár
2025.05.19. 00:05

Először nyerte meg ecuadori bringás a Tour de Hongrie-t

Kerékpár
2025.05.18. 16:33

Tour de Hongrie: aranyozott trófeával gazdagodik a győztes

Kerékpár
2025.05.18. 12:45

Groenewegen nyerte meg a fehérvári sprintet, Feldhofferen marad a fehér trikó

Kerékpár
2025.05.17. 16:52

Eisenkrammer: nincs súlyos baja a Tour de Hongrie-n megsérülő Wandahlnak

Kerékpár
2025.05.17. 13:29

López a legvégén lógott meg, s behúzta a Tour de Hongrie királyetapját

Kerékpár
2025.05.16. 16:11

Tour de Hongrie: Dina Márton szerint nem szabad alábecsülni a Kékest

Kerékpár
2025.05.16. 12:47
Ezek is érdekelhetik