Bodrogi László fantasztikus hajrája vb-ezüstérmet ért Stuttgartban

Vágólapra másolva!
2007.09.27. 16:42
Bodrogi László pályafutása és a magyar kerékpársport történetének legjobb felnőtt eredményét elérve ezüstérmes lett a stuttgarti országúti világbajnokság egyéni indításos időfutamában. Ezzel Bodrogi jogot szerzett az olimpiai indulásra is. A versenyt a címvédő svájci Fabian Cacellara nyerte meg.
Bodrogi László (a kép bal szélén) parádés teljesítményt nyújtott
Bodrogi László (a kép bal szélén) parádés teljesítményt nyújtott
Bodrogi László (a kép bal szélén) parádés teljesítményt nyújtott
Bodrogi László (a kép bal szélén) parádés teljesítményt nyújtott

BODROGI LÁSZLÓ NYILATKOZATA:

"Ez a második hely minden álmomat felülmúlja. Az első kör végén bíztam benne, hogy meglesz az érem. Cancellárát ma nem lehetett megverni, nekem sem volt rá esélyem. A táv második felére sikerült olyan lábpörgést választanom, ami megfelelő sebességet adott. A hűvös idő nem volt valami kellemes, de a többieknek is gondot okozott. Jót tett, hogy a végén sikerült utolérnem a spanyol bajnok José Ivan Gutierrezt, ez nagy lökést adott a végére" - nyilatkozta Bodrogi a verseny után. (MTI)
Hét évvel azután, hogy 2000-ben bronzzérmes let a világbajnokságon, Bodrogi László csillaga ismét magasan ragyog.

A Credit Agricole magyar versenyzője a 44,9 kilométeres távon végig ott volt az élmezőnyben, és bár a hajrá előtt a bronzérem tűnt reálisnak, végül a hajrája olyan nagyszerűre sikeredett, hogy megelőzte az addigi második, holland Stef Clementet is.

A címvédő Fabian Cancellarát nem lehetett lepipálni. A svájci kerekes külön klasszist képviselt, és majdnem egy perccel volt jobb a többieknél.

A 30 esztendős magyar klasszis nem kezdett gyorsan, első időellenőrző pontnál, 8,39 km-nél még több mint 25 másodperc volt a hátránya az éllovas Cancellara mögött, és ezzel csak a 18. helyen állt.

A következő 14 kilométeren azonban már rákapcsolt, és 22,2 km-nél harmadik volt, valamivel több mint 18 mp-cel Stef Clement mögött.

Látszólag romlott a helyzet az ezt követő szakaszban, mert Bodrogi hátránya több 3 mp-cel nőtt Clement mögött, sőt a német Bert Grabsch is elé került.

Az utolsó 13 780 méteren azonban a Credit Agricole klasszisa parádésan hajrázott – még Cancelláránál is csak 6,1 mp-et kapott ezen a résztávon.

Bodrogi a fogát csikorgatva lökte előre a kerékpárt, és a célban kiderült, hogy a Clementtel szembeni, majdnem 24 mp-es hátrányát teljesenen eltüntette, sőt 5,65 mp-cel megelőzte a hollandot.

Ekkor már biztos volt az ezüstérem, csak meg kellett várni, hogy a biztos aranyérmes Cancellara is célba érjen.

Bodrogi – aki a Vueltát éppen a világbajnoki felkészülés miatt nem fejezte be – legutóbb 2002-ben volt dobogóközelben az országúti világbajnokságon – akkor a negyedik helyen végzett.

A mostani sikere minden várakozást felülmúl, és a sportág hazai történetének legjobb eredménye.

A mezőny másik magyar indulója, Madaras Zoltán 9 perc 13 mp-es hátránnyal a 67. helyen végzett az időfutamban.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁROS VILÁGBAJNOKSÁG, STUTTGART

FÉRFIAK, EGYÉNI INDÍTÁSOS IDŐFUTAM (44,9 km):
1. Fabian Cancellara Svájc 55:41,35 perc
2. Bodrogi László Magyarország + 52,06 mp
3. Stef Clement Hollandia + 57,71
4. Bert Grabsch Németország + 1:12,12 perc
5. Sebastian Lang Németország + 1:17,43
6. Vlagyimir Guszev Oroszország + 1:46,91
7. Jose Gutierrez Palacios Spanyolország + 1:56,18
8. Andrej Mizurov Kazahsztán + 2:02,67
9. Vaszilij Kirijenka Fehéroroszország + 2:03,44
10. Bradley Wiggins Nagy-Britannia + 2:10,78
…67. Madaras Zoltán Magyarország + 9:13,43
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik