A spanyol Manuel Beltran bizonyította: jó az öreg a háznál

Vágólapra másolva!
2007.04.10. 19:45
Címkék
A Baszk körverseny második etapján is célba ért egy szökés, a hegyi befutót Manuel Beltran nyerte meg. Összetettben a honfitársa Juan José Cobo hat másodpercet megőrzött előnyéből.
A keddi, Urretxuból Karrantzába vezető etapon nyolc hegy vár a mezőnyre: egy első, három harmadik és négy második kategóriás. A harmadik emelkedőn, nyolcvan kilométerrel a rajt után négyen léptek meg a mezőnytől: Manuel Beltran (Liguigas), Mikel Astaloza (Euskaltel), José Antonio Redondo (Astana) és Carlos Barredo (Quick Step).Az etap végén egy első és egy második kategóriás hegy magasodott a mezőny előtt, amely azért a dimbes-dombos terepen is nagy tempót diktált, hogy utolérje a szökevényeket. A utolsó ötszáz métere más sík volt, előtte 4.3 kilométeres, 7.79 százalékos emelkedőt kellett leküzdeni.A felfelé vezető úton folyamatosan szakaszt szét a szökevényboly és mezőny is. Hátul csak mintegy húszan maradtak, köztük a legjobbak, köztük a címvédő José Angel Gomez Marchante (Saunier-Duval), Samuel Sánchez (Euskaltel), Frank Schleck (CSC), Damiano Cunego (Lampre), Alejandro Valverde (Caisse d’Epargne), Davide Rebellin (Gerolsteiner) és Cadel Evans (Predictor-Lotto), Oscar Sevilla (Relax-GAM), illetve az összetettben vezető Juan José Cobo (Saunier-Duval).Az emelkedőn többen is akcióztak, elől jó ideig Redondo vezetett, ám a végére teljesen elkészült az erejével, így a 36 éves Manuel Beltran behozta, sőt el is hagyta, majd meg sem állt a szakaszgyőzelemig. A végén Cobo nagyot hajrázott, és végül sikerült is hat másodpercet megőriznie az előnyéből.A legjobbak is megmutatták magukat, a legjobb Gomez Marchante volt, aki a harmadik helyet szerezte meg, összetettben pedig feljött a második helyre.

47. BASZK KÖRVERSENY (ProTour-sorozat)

1. szakasz. Urretxu–Urretxu (139 km):
1. Juan José Cobo (spanyol, Saunier-Duval) 3:43:05
2. Zaballa (spanyol, Caisse d’Epargne) 10 másodperc hátrány
3. Sevilla (spanyol, Relax-GAM) 11 mp h.
2. szakasz. Urretxu–Karrantza (191.5 km):
1. Manuel Beltran (spanyol, Liquigas) 4:51:55
2. Redondo (spanyol, Astana) 15 mp h.
3. Gomez Marchante (spanyol, Saunier-Duval) 19 mp h.
4. Sánchez González (spanyol, Euskaltel) 24 mp h.
…7. Cobo 26 mp h.
8. F. Schleck (luxemburgi, Team CSC) azonos idővel
…12. Cunego (olasz, Lampre) a. i.
13. Valverde (spanyol, Caisse d’Epargne) 36 mp h.
14. Evans (ausztrál, Predictor-Lotto) 40 mp h.
Az összetett állása:
1. Juan José Cobo 8:35:26
2. Gomez Marchante 6 mp h.
3. Beltran a. i.

47. BASZK KÖRVERSENY (ProTour-sorozat)

1. szakasz. Urretxu–Urretxu (139 km):
1. Juan José Cobo (spanyol, Saunier-Duval) 3:43:05
2. Zaballa (spanyol, Caisse d’Epargne) 10 másodperc hátrány
3. Sevilla (spanyol, Relax-GAM) 11 mp h.
2. szakasz. Urretxu–Karrantza (191.5 km):
1. Manuel Beltran (spanyol, Liquigas) 4:51:55
2. Redondo (spanyol, Astana) 15 mp h.
3. Gomez Marchante (spanyol, Saunier-Duval) 19 mp h.
4. Sánchez González (spanyol, Euskaltel) 24 mp h.
…7. Cobo 26 mp h.
8. F. Schleck (luxemburgi, Team CSC) azonos idővel
…12. Cunego (olasz, Lampre) a. i.
13. Valverde (spanyol, Caisse d’Epargne) 36 mp h.
14. Evans (ausztrál, Predictor-Lotto) 40 mp h.
Az összetett állása:
1. Juan José Cobo 8:35:26
2. Gomez Marchante 6 mp h.
3. Beltran a. i.
Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
6 órája

Csütörtöki sportműsor: visszavágók az Európa-liga és a Konferencialiga elődöntőjében

Minden más foci
6 órája

Jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője; Veretlenségével az aranykorszakait idézi az ETO

E-újság
6 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Európai kézilabdaligák: Győri Barbara 19-et védett Németországban

Kézilabda
7 órája

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
7 órája

Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

Vízilabda
7 órája

A ráadásban kapott gól miatt pont nélkül maradt az ESMTK Tiszaföldváron az NB III-ban

Labdarúgó NB II
8 órája
Ezek is érdekelhetik