A Settimana Internazionale Coppi-Bartalin továbbra is Luca Pierfelici vezet

Vágólapra másolva!
2007.03.30. 22:03
Címkék
A Vuelta Ciclista Castilla Y León ötödik, utolsó szakaszán megőrizte az első helyet a spanyol Alberto Contador, a Párizs–Nizza után újabb győzelmet aratott. Olaszországban az eső és a hideg miatt lerövidített etapot a német Robert Förster nyerte meg.
Contador öröme a befutónál
Contador öröme a befutónál
Contador öröme a befutónál
Contador öröme a befutónál

Spanyolországban az ötödik, utolsó szakasz előtt sem engedhetett ki az éllovas Alberto Contador (Discovery), mivel öten is egy percen belül voltak hozzá képest, ráadásul az etapon egy első és egy második kategóriás emelkedőt is meg kellett mászni, ráadásul az utolsó 1.8 kilométeren még 72 méter szintkülönbséget kellett leküzdeni.

A két kategorizált emelkedőn támadták is Contadort a riválisok, ám a spanyol és csapata, a Discovery minden kísérletet hatástalanított. A végén a főmezőny több részben érkezett be, a leggyorsabb José Francisco Ventoso volt, aki ezzel harmadik szakaszgyőzelmét szerezte a versenyen.

Contador az első csoporttal – ellentétben többek Ivan Bassóval, Carlos Sastréval és Gyenyisz Mencsovval – a harmadik helyen ért célba, győzelmével pedig hatodik 2007-es sikerét aratta, ráadásul a Párizs–Nizza után szezonbeli második többnapos győzelmét szerezte meg.

A Settimana Ciclista Internazionale Coppi-Bartali negyedik szakaszán eredetileg 194 kilométert kellett volna megtenniük a kerekeseknek, ám a hűvös idő (8 fok) és a szakadó eső miatt 166.5 kilométerre rövidítették az etapot. A sprinthajrában a győzelmet a német Robert Förster (Gerolsteiner) szerezte meg, összetettben – két szakasszal a verseny vége előtt – továbbra is az olasz Luca Pierfelici vezet.
Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
5 órája

Csütörtöki sportműsor: visszavágók az Európa-liga és a Konferencialiga elődöntőjében

Minden más foci
5 órája

Jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője; Veretlenségével az aranykorszakait idézi az ETO

E-újság
5 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Európai kézilabdaligák: Győri Barbara 19-et védett Németországban

Kézilabda
6 órája

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
6 órája

Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

Vízilabda
6 órája

A ráadásban kapott gól miatt pont nélkül maradt az ESMTK Tiszaföldváron az NB III-ban

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik