Kerékpár: Palotai Péter bécsi versenyt nyert

V.F. V.F.V.F. V.F.
Vágólapra másolva!
2007.02.07. 10:57
Címkék
A hazai kerékpáros utánpótlás legjobbjai közül felkészülési pályaversenyen vettek részt a KSI és a BVSC kerekesei az osztrák fővárosban. Az U17-es, serdülő korosztálynak kiírt összetett versenyt a KSI-s Palotai Péter (a képen középen) nyerte, Póta Bálint a negyedik lett.
Jól kezdték az esztendőt a KSI kerekesei. Az esztendők alatt hagyománnyá vált, hogy a magyar bringások, amolyan felkészülés gyanánt rendszeresen kilátogatnak a Práterbe, hogy a szomszédos országok pályásaival megmérkőzve készüljenek fel a későbbi versenyekre.

A Ferry Dusika Stadionban, a napokban négy ország részvételével – magyar, osztrák, szlovák és cseh – megrendezett viadalon a pontversenyben és a scratchben elért eredmények alapján hirdettek bajnokot.

Ezúttal kiválóan ment a versenyzés a KSI elsőéves serdülő, korábban már többszörös korosztályos országúti- és pályabajnok versenyzőjének, Palotai Péternek.

Somogyi Miklós tanítványa a pontot megnyerte, scratchben második lett, így az U17-es korosztály legjobbja lett.

Klubtársa, Póta Bálint 2. és 8. helye az összetett negyedikre volt elég.
Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: a Burnley vendége lesz a Liverpool

Légiósok
17 perce

Két Barca-középpályás is kihagyhatja a Valencia-meccset

Spanyol labdarúgás
26 perce

Tizenkét bokszoló nem indulhatott a vb-n, mivel nem igazolták női mivoltukat

Ökölvívás
48 perce

Ki helyettesítse Sallait? Állítsa össze a portugálok elleni kezdőcsapatunkat!

Magyar válogatott
1 órája

„Tudta, hogy van közvetlen járat Portugáliába?” – az Eb-győztes kapitány lemondását követelik

Minden más foci
1 órája

Egyszerűen briliáns volt – sorra gratuláltak a sport nagyjai Alcaraznak a US Open-siker után

Tenisz
1 órája

Davis-kupa: Alcaraz nem játszik a spanyol válogatottban

Tenisz
1 órája

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik