Landis már csak elveszítheti

Vágólapra másolva!
2006.07.22. 18:45
Címkék
Az amerikai kerekes átvette a vezetést az összetettben 59 másodperccel megelőzve a spanyol Pereio Siót, egy szakasszal a vége előtt. Az ukrán Goncsar nyerte az etapot, megelőzve csapattársát Klodent.
Floyd Landis sárgába öltözött
Floyd Landis sárgába öltözött
Floyd Landis sárgába öltözött
Floyd Landis sárgába öltözött

A tegnapi (18.) szakaszon végig érezhető volt a vihar előtti csend, ami annak volt köszönhető, hogy egyetlen a végső győzelemre esélyes kerékpáros sem akarta széthajtani magát az utolsó előtti, valószínűleg mindent eldöntő szakasz előtt.

Az amerika ma is nagyot ment
Az amerika ma is nagyot ment
Még soha nem láthatóan szoros volt az összetett állása a szombati 57 kilométeres időfutam előtt, hisz a sárga trikós Pereio Sio mindössze 12 másodpercel vezetett honfitársa Carlos Sastre és fél perccel az amerikai Floyd Landis előtt. Az előrejelzések szerint a legvalószínűbbnek az tűnt hogy Landis immár végérvényesen eldönti a versenyt saját maga javára.

Délelőtt negyed 12-kor a belga Vansevenant kezdte a napot, de az igazi izgalmak csak délután 4 körül kezdődtek, hisz az esélyeseket ekkor indították a szervezők.

Az összetettben harmadik helyen álló Landis aztán a várakozásnak megfelelően nagyon belekezdett és az első 16,5 kilométeres etapot már ő teljesítette a leggyorsabban, egy másodperccel megelőzve az ukrán Goncsart és tízzel a magát még egész jól tartó Pereio Siót.

A szakaszgyőztes ukrán
A szakaszgyőztes ukrán
A második, montcenisi időmérő pontnál az ukrán kerekes már majd fél perces előnnyel vezetett, de kis túlzással azt lehet mondani, hogy ez senkit sem érdekelt. Mindenki az összetett állását figyelte, s mivel Landis majd egy percet rávert Pereio Sióra és több mint kettőt, a vártnál kissé gyengébben tekerő, Sastréra, virtuálisan már az amerikain volt a sárga trikó.

Amit meg is tartott a szakasz végéig.

Ugyan Goncsar növelte előnyét és végül értékes szakaszgyőzelmet aratott, és Kloden is megelőzte az amerikai menőt, ezzel komoly esélyt teremtve magának az összetett második helyének megszerzésére. Mivel azonban a Phonak kerekese másfél perccel megelőzte Pereio Siót, míg a másik spanyolra Sastréra jó három és fél percet vert, gyakorlatilag megnyerte az idei Tourt.

Ha a záró, huszadik etapon nem hibázik, zsinórban nyolcadszor születhet amerikai győzelem.
A 19. SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE:
1. Szerhij Goncsar T-Mobile ukrán 1:07:45 óra
2. Andréas Klöden T-Mobile német + 41 mp
3. Floyd Landis Phonak amerikai + 1:11 perc
4. Oscar Pereiro Sio Caisse d'Espargne spanyol + 2:40 perc
5. Sebastian Lang Geronsteiner német + 3:18 perc
6. David Zabriskie Caisse d'Espargne amerikai + 3:35 perc
7. Vjacseszlav Jekimov Discovery orosz + 3:41 perc
8. Cadel Evans Davitamon-lotto ausztrál + 3:41 perc
9. Bert Grabsch Phonak német + 3:43 perc
10. Damiano Cunego Lampre olasz + 3:44 perc
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA:
1. Floyd Landis Phonak amerikai 85:42:30 óra
2. Oscar Pereiro Sio Caisse d'Espargne spanyol + 59 perc
3. Andréas Klöden T-Mobile német + 1:29 perc
4. Carlos Sastre Caisse d'Espargne spanyol + 3:13 perc
5. Cadel Evans Davitamon-lotto ausztrál + 5:08 perc
6. Gyenyisz Mencsov Rabobank orosz + 7:06 perc
7. Cyril Dessel A2R francia + 8:41 perc
8. Christophe Moreau A2R francia + 9:37 perc
9. Haimar Zubeldia Euskaltel spanyol + 12:05 perc
10. Michael Rogers T-Mobile ausztrál + 15:07 perc
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik