Kerékpár: Remák nyerte a szezonnyitót

Vágólapra másolva!
2006.04.02. 01:12
Címkék
Szombaton Tolna megye útjain rendezték meg az országúti szezonnyitó viadalt, a 138 kilométeres száguldás végén - egy csaknem 80 kilométeres sikeres szökés végén - a kétszeres Tour de Hongrie-győztes Remák Zoltán nagy fölénnyel szerezte meg az első helyet. A P-Nívó-Betonexpressz 2000 remek szerepléséhez Steig Csaba és Haiszer Ákos is hozzájárult, a mezőnybefutónál ugyanis a sprint során ők szerezték meg a második, illetve a harmadik helyet.
"A taktikánk szerint a csapatunkból valakinek szökéssel kellett kísérleteznie, hogy a legerősebb rivális, a pécsi Cornix csapatának ezzel is kihúzzuk a méregfogát, vagyis ők végig az üldözéssel legyenek elfoglalva. A versenyt már az elején sikerült ennek megfelelően formálnunk, előbb Arany Gábor és Kusztor Péter próbálkozott a csapatból, aztán Steig Csaba, Garamszegi László és néhány riválisunk társaságában rajtam volt a sor. Körülbelül hatvan kilométernél járhattunk, amikor egy meredekebb szakaszon elléptem a szökevénytársaimtól, ezt követően nyolcvan kilométeren keresztül tempóztam, próbáltam tartani a negyven kilométer per órás átlagot, ez pedig az erős szélben, a hullámos és nem túl jó minőségű utakon igen nagy tempó volt. Ennél jobb szezonkezdésről nem is álmodozhattam volna, de a lényeg nem is a saját sikerem, hanem a csapat győzelme volt. Így, hogy az első három helyet megszereztük, még teljesebb az örömünk" - nyilatkozta a befutó után Remák Zoltán."Egy kisebb tűzijáték után én is egy szökevény bolyban találtam magam, de a lengyeli emelkedőnél lemaradtam erről a sorról, igyekeztem a saját tempómat tartani. Előbb engem fogott be a mezőny, majd Remák Zoli kivételével a szökevényeket is, így érkeztünk a hajrához. Úgy éreztem, hogy a Cornix csapata addigra nagyon elfáradt, már nem sok szufla maradt a legjobb sprinterükben, Ivanics Gergőben sem, de ő azért igyekezett odatenni magát. Én is összekaptam magam a végére, de nem gondoltam, hogy még ekkorát tudok sprintelni. Végig úgy éreztem magam, mint amikor eléhezik az ember, müzliszeleteket és energiaszeleteket ettem, hiába, vissza fogok térni a piskótás-nutellás szeleteimre, azok talán többet segítenek majd. Nagyon örülök a csapat sikerének, azt viszont nem tudnám megmondani, hogy nekem milyen szezonom lesz, ebből a versenyből nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonni. Minden ritmusváltás nagyon rosszul esett, a lábaim gyorsan elsavasodtak, ez mind azt jelzi, hogy még nem vagyok a legjobb formám közelében sem. De igyekezni fogok, s talán a nyár elejére már minden a helyére kerül" - foglalta össze a tapasztalatait az országúti karavánba egy esztendős kihagyás után visszatérő ötszörös magyar bajnok Steig Csaba."Nem a sprint az erősségem, de most dombra felfelé kellett hajrázni, ráadásul ez számomra hazai pálya, szekszárdi lévén igen gyakran szoktam errefelé edzeni. Attól kezdve, hogy tudtuk, mezőnyben érkezünk majd a sprinthez, arra készültünk, hogy Steig Csabának segítsünk. Felvezettük neki a sprintet, aztán valahogy elfogyott mellőlünk a sor, még odatettem a kerekem a hátsó kerekére, így sikerült beérni a harmadik ehlyen. Még nem vagyok a legjobb erőben, de már nem vagyok messze a jó formától, ráadásul nagyon jó, egységes csapatunk van, így szép sikereket érhetünk el ebben az évben" - vélekedett a szezonnyitó bronzérmese, Haiszer Ákos."Arra építettünk, hogy Remák Zoli megnyerheti ezt a viadalt, az edzőtáborozás, illetve a nemzetközi versenyek során egyértelműen ő mutatta a legjobb formát a csapatunkból. Az utolsó tíz kilométeren aztán az is kiderült, hogy milyen egységes, mentálisan erős együttesünk van, a srácok nagyszerűen végrehajtották azt, amit megbeszéltünk, a hármas győzelem önmagáért beszél" - dicsérte versenyzőit Stubán Ferenc csapatfőnök.A P-Nívó-Betonexpressz 2000 menőire hamarosan újabb komoly feladatok várnak: április 8-án szombaton 11 órakor a Papp László Budapest Sportaréna központi színpadán kerül sor a csapat hivatalos bemutatójára, amelyre mindekit sok szeretettel várnak.Országúti szezonnyitó verseny, Zomba-Zomba (138 km):
1. Remák Zoltán (P-Nívó-Betonexpressz 2000) 3:31:36, 2. Steig Csaba (P-Nívó-Betonexpressz 2000) 3:09 perc hátrány, 3. Haiszer Ákos (P-Nívó-Betonexpressz 2000) azonos idővel, 4. Ivanics Gergely (Cornix Pécs) a. i., 5. Zsombók Dániel (P-Nívó-Betonexpressz 2000) a. i.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik