Magabiztos győzelmet aratott a Szeged a férfi kézilabda NB I-ben

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.04.26. 20:19
null
Mikler Roland (Fotó: Árvai Károly)
A férfi kézilabda NB I 23. fordulójában az OTP Bank-Pick Szeged magabiztos győzelmet aratott Gyöngyösön, a Tatabánya is nyert hárommal a Csurgó ellen.

 

A Szeged fölényes gyöngyösi sikeréhez Mikler Roland 34 százalékos védési hatékonysággal járult hozzá (13/38), míg a gólszerzésből Mario Sostaric és Marin Jelenic vette ki legjobban a részét hét-hét góllal. Sostaric minden kísérletét értékesítette, négy találatot hétméteresből jegyzett.

A Csurgó ellen hárommal nyerő Tatabányában Székely Márton nagyszerűen védett, 45 lövésből 17-et megfogott (38 százalék). Patrick Toniazzo Lemos kilenc gólt jegyzett 11 kísérletből, de a japán Enomoto Juga is remekelt hét találattal.

Nagy lépést tette a kiesés elkerülése felé a Komló, amely otthon némi meglepetésre legyőzte a Győrt. Jenko Tim Bogdanic és Matko Rotim hat-hat góllal, Mohammad Szjavosi tíz védéssel zárt a baranyaiaknál.

Az ugyancsak a bennmaradásért küzdő Budakalász – Juhász Ádám és Kovács Dominik hat-hat találata, illetve Váczi Dániel tíz védése ellenére – egy góllal kikapott Balatonfüreden. A hazaiaknál Simotics Mátyás zárt hat találattal.

A Dabas elleni vereségével az Eger visszacsúszott az utolsó helyre.

KÉZILABDA
FÉRFI NB I
23. forduló
Balatonfüredi KSE–CYEB–Budakalász 25–24 (14–11)
Balatonfüred, 350 néző. Vezette: Altmár, Horváth M.
BALATONFÜRED: Andó – URBÁN-PATOCSKAI 4 (3), Rozman 2, Szmetán M. 1, SIMOTICS 6, Varga M., BÓKA 2. Csere: DEMÉNYI (kapus), Szretenovics 2, NÉMETH B. 4, Szöllősi B. 2, Klucsik, Fekete G., Kljun 2. Edző: Kiss Ákos
BUDAKALÁSZ: Váczi D. 1 – KOVÁCS D. 6 (1), Juric-Grgic 2 (1), JUHÁSZ Á. 6 (1), Tyiskov 1, Papp B., Szmetán P. Csere: Tóth M. (kapus), Fórizs, MIHALIN 5, Varga M., Tájok, Polcar, Takács P., Sinkovits 3, Dávid M. Edző: Csoknyai István
Az eredmény alakulása. 5. perc: 1–1. 11. p.: 4–6. 15. p.: 7–6. 20. p.: 9–7. 24. p.: 12–8. 28. p.: 14–10. 35. p.: 16–14. 42. p.: 21–16. 48. p.: 21–21. 55. p.: 24–22
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/3, 6/3
MESTERMÉRLEG
Kiss Ákos: – Nagyon fontos két pontot szereztünk, tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, mert a Budakalász az életéért küzd. Szerencsére a Gyöngyös elleni hazai vereségünk után sikerült javítanunk. Nehéz mérkőzéseink vannak még hátra.
Csoknyai István: – Az első félidőben két jól védekező csapat küzdelmét láttuk. Fordulás után látványosabb gólok születtek, végén felcsillant a pontszerzés lehetősége, de sajnos hétmétereseket és ziccereket hibáztunk, így kikaptunk.

Dabas KC–Eger Eszterházy SzSE 31–26 (19–14)
Dabas, 700 néző. Vezette: Andorka, Hucker
DABAS: NAGY T. – Mátés 2, FEKETE B. 5, Garajszki, Koller 3, SZÖLLŐSI SZ. 6, Ág 2. Csere: Pallag (kapus), Bálint B., Dobrkovics, Horvat 3, Sesic 2, TÖRÖK 3, Tisza 1, Hunyadi, Zdolik 4. Edző: Tomori Győző
EGER: Ágoston Á. – Lezák 3, Sarak 1, ZENNADI 2, Tóth K. 3, Tóvizi 2, Száva 1. Csere: MARCZIKA (kapus), Kiss G., CZABULA 6 (5), SZÖLLŐSI O. 3, Jadegari 1, Arszenics, Juhász P., Bőti, Maracskó 4. Edző: Tóth Edmond
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–5. 12. p.: 9–6. 27. p.: 18–14. 35. p.: 20–15. 46.p.: 24–19. 57. p.: 29–24
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/0, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Tomori Győző: – Nagyon örülök a győzelemnek, bár sokkal korábbra terveztük az első tavaszi sikert. Küzdelmes és foltokban jó kézilabdát láthatott, aki ma kilátogatott a mérkőzésre. Annak örülök, hogy a kialakított előnyünket ezúttal a találkozó végéig meg tudtuk őrizni.
Tóth Edmond: – A teher minket nyomott jobban, a hazaiak végig kézben tartották a mérkőzést. Küzdöttünk, akartunk, de rengeteg hiba volt a játékunkban. Van még esélyünk a bennmaradásra és ennek érdekében meg is fogunk tenni mindent!

HE-DO B.Braun Gyöngyös–OTP Bank-Pick Szeged 27–35 (15–20)
Gyöngyös, 1100 néző. Vezette: Nagy F., Túróczy J.
GYÖNGYÖS: Skledar – Lakosy 4 (4), Markez, UBORNYÁK 3, HEGEDÜS M. 4, Bodor 2, Edwards 3 (1). Csere: Uszik (kapus), Potisk 3, Nagy Á. 2, Gyallai 1, Gráf 1, Jóga 1, Gáspár Zs. 2, Kovács G. 1. Edző: Bíró Balázs
SZEGED: Mikler R. – SOSTARIC 7 (4), RÖD 3, KALARAS 3, Mackovsek 1, Smárason 1, Jelinic 7. Csere: Thulin (kapus), Bodó R. 1, BÁNHIDI 4, Toto, Kukics 5, Garciandia 1, Szilágyi B. 2. Edző: Michael Apelgren
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–6, 12. p.: 6–11, 18. p.: 9–15, 24. p.: 12–19, 36. p.: 17–21, 42. p.: 19–25, 48. p.: 23–27, 54. p.: 26–31
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Bíró Balázs: – A csapatom dicsérete, hogy a Szeged maximális erőbedobással állt bele az összecsapásba. Amikor ilyen hőfokon játszanak, akkor nekünk nincs esélyünk nyerni, de igyekeztünk a legtöbbet kihozni a mérkőzésből.
Michael Apelgren: – Nagyon örülök a győzelemnek! Amikor Magyarországra jöttem, azt mondták, az NB I nem túl erős liga, ezt most nyugodt szívvel cáfolom. Maximális tisztelet a Gyöngyösnek, amely ezúttal is nagy erőbedobásra késztetett bennünket.

Carbonex-Komló–ETO University HT 32–29 (18–17)
Komló, 1100 néző. Vezette: Paska, Vastag
KOMLÓ: SZJAVOSI – Urbán 3, BOGDANIC 6, MELNYICSUK 4, Szrnka 3, BORSOS 2, Menyhárt 2. Csere: Merkovszki (kapus), ROTIM 6, JERKOVIC 4, Osztojics, Gulyás G. 2 (1). Edző: György László
GYŐR: Pásztor I. – NAGY M. 6, Fazekas M. 3, VILOVSZKI 2, Pieczonka, Bozsovics 2, BOMBAC 5. Csere: Bősz (kapus), Laurinyecz, HÁRI 5, Vajda H. 2, Lang, Balogh Zs. 4 (3). Edző: Kilvinger Bálint
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–4. 10. p.: 6–6. 15. p.: 11–10. 20. p.: 14–14. 25. p.: 16–15. 35. p.: 22–20. 40. p.: 25–21. 45. p.: 26–24. 55. p.: 28–27
Kiállítások: 14, ill. 12 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
György László: – A szezon egyik legjobb mérkőzését játszottuk és győztünk, így megháláltuk nagyszerű közönségünknek a fantasztikus szurkolást.
Kilvinger Bálint: – Megérdemelten nyert a Komló, mert mi kulcshelyzetekben ziccereket hibáztunk, és nem volt elég feszes a védekezésünk.

Mol Tatabánya KC–Csurgói KK 31–28 (17–16)
Tatabánya, 1170 néző. Vezette: Horváth P., Marton
TATABÁNYA: SZÉKELY – Rodríguez P., Plaza 2, MARAS 4, Havran, LEMOS 9, Ntanzi 2. Csere: Dissinger 3, Krakovszki B. 4, Damatrin, ENOMOTO 7 (4), Golubovics, Éles B., Marcsek. Edző: Cristian Ugalde
CSURGÓ: Füstös Á. – Tufegdzsics 2 (1), BRAJOVICS 5, Kiss B. 2, SZEITL E. 4, HERCEG 5 (2), Bazsó 4. Csere: Holló (kapus), Papp T. 2, Vasvári, Gábor M., Zagar, Tóth P. 4. Edző: Alem Toszkics
Az eredmény alakulása. 7. perc: 4–4. 16. p.: 11–8. 21. p.: 14–10. 27. p.: 17–14. 33. p.: 17–17. 42. p.: 22–17. 50. p.: 25–22. 56. p.: 28–27
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/4 ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Cristian Ugalde: – A Csurgó ellen mindig nehéz játszani, örülünk, hogy a két pontot sikerült itthon tartani. Az első félidő kiegyenlített volt, a mérleg nyelve a kapusunk volt, aki ziccereket is hárított, a szünet után jobban védekeztünk, harcolunk tovább a negyedik helyért.
Alem Toszkics: – Nem volt rossz meccs, nagy volt a küzdelem, és meg is voltak az esélyeink, de idegenben nem tudtuk a magunk javára fordítani, és pontot, pontokat szerezni. A találkozó fontos volt mindkét csapatnak, dolgozunk tovább, hogy elérjük a célt, amit kitűztünk.

    
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Veszprém23221925–603+32244
  2. Szeged23194824–657+16738
  3. FTC231814800–720+8037
  4. Tatabánya231427739–707+3230
  5. Győr231319731–705+2627
  6. Balatonfüred231157683–692–927
  7. Csurgó238510653–688–3521
  8. Komló237412610–669–5918
  9. Gyöngyös237412657–720–6318
10. NEKA237214659–729–7016
11. PLER236215651–732–8114
12. Budakalász235117635–722–8711
13. Dabas233515618–707–8911
14. Eger234217626–760–13410

 

 

Legfrissebb hírek

Rodrigo Corrales az idény végén távozik Veszprémből

Kézilabda
23 órája

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Pontot szerzett az újonc Szegeden, és a győzelemtől sem állt messze

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:46

Megvan, ki lesz a Veszprém csapatkapitánya a következő idényben

Kézilabda
2025.08.08. 22:09

A füredi védelem stabilabb lett, de a hideg zuhany sem maradt el

Kézilabda
2025.08.07. 11:57

A Veszprém szerződést bontott Sterbik Árpáddal

Kézilabda
2025.08.04. 10:37

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 21:00

Nem volt győztese Békéscsabán a dél-alföldi rangadónak

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 20:57
Ezek is érdekelhetik