A Montjuic Park tragikus végjátéka – 50 éve rendezték meg minden idők egyik legbotrányosabb F1-futamát

Ha létezett valaha álomszerű Formula–1-es pálya, a Barcelona bölcsőjében, a kikötő melletti Montjuic dombos-fás területeit átszelő utakból kialakított Montjuic Park Circuit az volt. A festői környezetben fekvő pálya első fele lassú, technikás, mint Monte-Carlo, a második viszont szélvészgyors, jelentős szintkülönbségekkel – óriási kihívás a pilótáknak és a mérnököknek egyaránt, a nézők pedig testközelből érezhették a versenyautók sebességét és veszélyességét.

Négy világbajnoki futamnak adott otthont, 1969 és 1975 között a páratlan években rendezték meg itt a Spanyol Nagydíjat, felváltva a madridi Jaramával. Akkoriban a pilóták szakszervezete kardoskodott a biztonságért, minden pályával szemben egyre szigorúbb követelményeket támasztott, és megtehette, hogy ha túl veszélyesnek talált egy helyszínt, bojkottálta a versenyzést.

A nagydíjhétvége előtti pályabejáráskor a pilótákat megdöbbentette, milyen állapotban van a szalagkorlát. Sok helyen olyan korhadt fához szögelték, amelyet egy rúgással ki lehetett törni a helyéről, és sok olyan pont is akadt, amelyen nem is rögzítették a hajlított lemezeket, csak lógtak a levegőben. Az előző másfél évben Francois Cevert, Peter Revson és Helmut Koinigg is a hibásan felszerelt szalagkorlátnak ütközve vesztette életét, ezért pénteken a versenyzők szakszervezete leszögezte, tagjai csak akkor ülnek autóba, ha megjavítják a korlátokat a pálya mellett.

Ehhez képest szombat reggelre alig történt változás, a helyi hatóságok a szalagkorlátok megszerelése helyett azzal fenyegetőztek, hogy ha nincs futam, az olimpiai stadionban (az 1992-es nyári olimpia központjának elődje) kialakított paddockot lezárják, és az összes versenyautót lefoglalják.

Hiába a csodaszép környezet, a pilóták és csapataik a versenyt megelőző reggelen a borzasztóan hanyagul előkészített, halálos csapdának tekinthető pályán arrogáns szervezők és kártérítési perrel zsaroló szponzorok kereszttüzébe kerültek. Az FIA sporttagozata ebbe nem szólt bele, mondván, tökéletesen biztonságos F1-es pálya nem is létezhet – aki autóba ül, ismeri a kockázatot.
Bármennyire is háborogtak a pilóták, szombat délelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy versenyezniük kell. Állítólag volt olyan, akit a csapatfőnöke a hajánál fogva ráncigált ki a reggeli pilótagyűlésről, hogy lázadás helyett a futamra összpontosítson. Sok istálló nap közben a szerelőit küldte ki a pályára, hogy amennyire lehet, rögzítsék a szalagkorlátokat. Az FIA ellenőrei elégedettek voltak az elvégzett munkával, zöld lámpát kapott a Spanyol Nagydíj.

A rendkívüli korlátjavítás után késő délután került sor az időmérőre, de a pilóták között nem volt teljes az egyetértés. A bojkott mellett kitartók leszögezték, csak megmutatják magukat az időmérőn, a versenyen pedig el sem rajtolnak, legfeljebb egy kört mennek. A világbajnoki címvédő, vb-éllovas Emerson Fittipaldi és Arturo Merzario is csupán három lassú kört ment szombaton, ennyi kellett, hogy ne pereljék be őket. A közönség által kifütyült Fittipaldi szombaton haza is utazott Brazíliába, nem kért a viadalból.   

Barcelona vibrált a csodálatos április végi vasárnapon, a lelátókra a világ minden tájáról érkeztek nézők, akik elégedettek lehettek, mert a viharos előzmények után megtartották a versenyt. Merzario és Wilson Fittipaldi az első kör végén kiállt, a többiek viszont mentek, mintha mi sem történt volna.

A 75 körösre tervezett futam rajtja után az első sorból induló két Ferrari még az első kanyar előtt összeütközött, a pole pozíciós Niki Laudát ugyanis hátulról meglökte a Parnelli-Fordot vezető Mario Andretti, az osztrák pedig nekicsúszott csapattársának, Clay Regazzoninak. A negyedik körben Jody Scheckter Tyrrellje tönkrement, a pályára folyt olajon Alan Jones és Mark Donohue is megcsúszott és kiesett, akárcsak három körrel később a rajt óta vezető James Hunt a Hesketh-szel.

A tragédia ezután történt. A 26. kör elején az akkor a Hill-csapat autójával életében először az élen álló Rolf Stommelen járművén a célegyenes végéhez közeledve eltört a légterelő, a kocsi a bal oldali szalagkorlátnak ütközött, arról visszacsapódva a levegőbe emelkedett, és a túloldali korlát felett egy oszlopnak vágódott. Több ember tartózkodott ott, négyen azonnal meghaltak, sokan megsérültek. Stommelen mindkét lába, az egyik csuklója és két bordája is eltört.

A Hill-Ford telefonvezetékeket is szétszakított, így a központba késve jutott el az információ, csak tíz perccel és négy körrel később intették le a futamot, amelyet Emerson Fittipaldi csapattársa, a német Jochen Mass nyert meg a McLarennel. A hatodik helyen az olasz Lella Lombardit jegyezték, máig ő az F1 egyetlen női pontszerzője, de mivel a táv felét sem teljesítették, a pontokat megfelezték, így Lombardi fél pontot kapott.

A sors iróniája, hogy a katasztrófa végül nem a hanyagul előkészített pálya miatt következett be, a megjavított szalagkorlát mindenhol állta azt a csaknem tíz becsapódást, amely a futam alatt történt.
A három nap feszültségeit követően az F1 többé nem tért vissza a Montjuic Parkba, a szervezők arroganciájából senki sem kért. Ennél is nagyobb jelentősége volt, hogy a pilóta-szakszervezetnek innentől nem volt jogosultsága ahhoz, hogy versenyt töröljön, az irányítás a csapatok kezébe került, a gyeplőt a Brabham főnöke, Bernie Ecclestone vette a kezébe. 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. április 26-i lapszámában jelent meg.)