Tovább javítani a nevelőmunka minőségét! Ez az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia célja

Amióta létezik a fehérvári jégkorongsport, tehetségek kinevelésében sohasem volt hiány. A Budapesti Volán hokiszakosztálya 1977-ben költözött Fejér megye legújabb jégpályájára. A sportág meghonosítására, elfogadtatására egy akkor 25 éves fiatalembert, a játékot sérülései miatt abbahagyó Ocskay Gábort szemelték ki, aki rögtön elkezdte keresni Fehérváron azokat a gyerekeket, akik az utánpótlást jelentik. Első körben Pesti Zoltán, Énekes Lajos, Kóger István vagy éppen Hegyi Zoltán jelent meg a felnőttcsapatban, aztán jött ez első igazán nagy dobás, az ifjabb Ocskay Gábor, Palkovics Krisztián, Zalavári Miklós, Balajthy Viktor, Horváth Balázs nevével fémjelzett generáció, közülük többen a magyar válogatott pilléreivé váltak hosszú éveken keresztül. Ekkor még az idősebbik Ocskay volt a klub mindenese: vezette a létesítményt, edzette az ifiket, korit élezett, közben a felnőttcsapat ügyes-bajos dolgait is intézte. A Volán a kilencvenes évek második felétől elkezdte sorban nyerni a bajnokságokat, kupákat, a klub fejlődött, egyre több szakembert foglalkoztatott, és eljött a pillanat, amikor az utánpótlás-nevelésben is szintet kellett lépni.

„2007-ben kezdődött el nálunk a Titán-projekt, akkor indult el a felnőttcsapatunk az osztrák bázisú ligában, és a hazai szövetség kötelezett minket egy fiatalokból álló együttes versenyeztetésére – mondta idősebb Ocskay Gábor, aki jelenleg az akadémia kuratóriumi elnöke. – Nem volt könnyű feladat, de visszagondolva, sikeresnek bizonyult a kezdeményezés, és csak néhány nevet említenék az első titános generációból: Sofron István, Nagy Gergő, Hegyi Ádám, Kiss Dávid, Bálizs Bence, aztán jött Tóth Adrián, Hajós Roland – csupa válogatott jégkorongozó. 2009-ben a fiam tragédiája után elsőként alapítottuk meg az akadémiát, amely idén áprilisban lesz tizenöt éves.     ”

Az ikonikus sportvezető szerint már több helyen is jó színvonalú utánpótlásképzés zajlott, de a város támogatásának köszönhetően az akadémiai rendszert Fehérváron is sikerült kialakítani. A klub egy szintet kapott az Árpád kollégiumban, így az ország minden részéből jöhettek a tehetségek, sőt, Székelyföldről is érkeztek. Akkor ez egyedülálló lehetőségnek számított, ma már másik három nemzeti akadémia is működik, amelyek valamivel jobb lehetőségekkel rendelkeznek az infrastruktúra terén, de Ocskay szerint nem túlzás azt állítani, hogy a legeredményesebb utánpótlás-nevelő munka Fehérváron zajlott az elmúlt 15 évben. A tavaly az A-csoportba feljutó válogatottban is olyan saját nevelésű játékosok szerepeltek, mint Sofron, Bálizs, a csapatkapitány Erdély Csanád vagy az ifjú kapus, Horváth Dominik.

„Mindig maximalista ember voltam, minőségben most is többet várnék az egész magyar utánpótlás-neveléstől – folytatta Ocskay Gábor. – Szerintem sok tartalék van még benne, megint lehetne olyan csatárokat nevelni, amilyen Ladányi Balázs, Palkovics vagy éppen a fiam volt. A gyerekekért nagy verseny van, ugyanúgy, mint az élet más területein. A legfontosabb továbbra is az, hogy az akadémiákon milyen szakmai munka folyik. Bízom benne, hogy a miénk szakmai háttere megfelel a kor követelményeinek, és remélem, hogy a jövőben is sok-sok játékost tudunk adni az ICEHL-ben szereplő együttesnek, ezen keresztül a magyar válogatottnak. Zárójelben megjegyezném: legalább kétévente lennie kellene egy tizennyolc-tizenkilenc éves fiúnak, aki berúgja a nemzeti csapatban az ajtót, és akit alapemberként szerepeltethet a kapitány.”

A fehérvári hokipápa szerint Magyarországon általában azt mondják egy 23 éves játékosra, hogy fiatal, szerinte addigra kész jégkorongozónak kell már lennie. Ocskay azt tapasztalja, hogy a fiatalok sport iránti érdeklődése, motiváltsága nagyon megváltozott. Jólétben élő kisgyerekek kerülnek a sportágba, nincs meg bennük az éhség vagy a kitörési pont érzékelése, hogy a versenysporton keresztül olyan szintre juthatnak, ami a nagy élményen túl egzisztenciát is jelenthet. Finoman fogalmazva sok elkényeztetett gyerek űzi a sportágat, a szülők mindent tálcán nyújtanak át nekik.

„Elég egy példa: ha hétvégén edzésre érkezik az ember, azt látja, a gyerekek sétálnak befelé, a szülők meg cipelik a zsákot – régebben ez máshogy működött, önállóbbak voltak a srácok, és most talán ezek a pluszok hiányoznak, hogy valaki igazán nagy játékos lehet. Ha van lehetőség a jégen vagy szárazon, esetleg más kiegészítő sportágban mozogni, élni kellene vele. Régen a fiatalok egész nap a grundon voltak, rúgták a labdát, pingpongoztak, kosaraztak, uszodában voltak, minden olyan sportágat űztek, amelytől a készségeik fejlődtek. Manapság a szülő inkább elviszi a gyereket fizetős táborba, de ha csak egyet csinál, egy idő után megcsömörlik tőle a fiatal. Lehet, hogy sokan megsértődnek, de a mi sportágunkban az edzők szakmai felkészültsége nem egyenesen arányos azzal, amilyen körülmények között dolgozhatunk a taotámogatásnak köszönhetően.”

Ocskay Gábor szerint nagyon fontos, hogy akik fiatalon elmennek külföldre és tehetségesek, van bennük alázat, olyan helyre kerüljenek, ahol tényleg kifogástalan a szakmai színvonal. Sajnos vannak olyan külföldi klubok, amelyek a „kenyérfényezők” szintjén állnak, viszont a szülőnek egy vagyonba kerül, hogy a gyerekük ott sportoljon. Olyan klubhoz kell menni, amelyben el lehet érni a nemzetközi nívót. A magyar hoki helyzete nem rossz, férfi- és női válogatottunk is A-csoportos, a fiúknál az U20-asok szintén a világ legjobb 16 csapata között szerepelnek, ahogy az U18-asok is. A kérdés, hogy a kritikus években, 17-től 21 éves korig hogyan fejlődik egy ifjú személyisége. Lesz-e elegendő elhivatottság benne ahhoz, hogy odakerüljön a felnőttegyüttesbe. A tendencia nem jó, mert vannak olyan magyar klubok, amelyek túl sok légióst foglalkoztatnak. A külföldiek számát redukálni kell, ez az egyik feltétele, hogy kibontakozzanak a fiatalok.

„A 2007-es Titán-projekttel és az azt követő folyamattal a legtöbb játékost mi adtuk a fehérvári felnőttcsapatba, az Erste Ligába, és nemcsak a magyar, hanem az erdélyi együttesekbe is – büszkélkedett Ocskay. – Három éve kiemelt kategóriába került az akadémiánk, és ez hatalmas eredmény. Kicsit már panaszkodtam az infrastruktúrára, ezzel együtt óriási lehetőséget kaptunk a kezünkbe. Remek edzők dolgoznak a rendszerben, sokat tanulnak tőlük a fiatal szakemberek és a játékosok is. Az elmúlt években is kiváló hokisokat sikerült nevelni, csak egy-egy gyémánt hiányzik. A négy nemzeti akadémia működésével a tömegesítés mellett a minőségen van a hangsúly.”

A négy jégkorong-akadémia módszertani központja Fehérváron működik a szakmai igazgató Kovács Csaba és az ügyvezető Fekti István vezetésével, évente több konferencián, megbeszélésen, szimpóziumon találkoznak a szakmai vezetők, sőt, a pre-akadémiáknak is vannak rendezvények, amelyek a fejlődési lehetőséget jelentik. Ocskay elmondta, hogy korábban, amikor ő is edzősködött, ilyenre nem volt lehetőség, mindenki autodidakta módon tanult, esetleg elment külföldre, lopkodta az ötleteket, ellesett kollégáktól gyakorlatokat. Manapság minden más, kinyílt a világ, egy fiatal edző bármikor megnézheti a világháló segítségével például a kanadai válogatott edzését, ez hihetetlen lehetőség. Nagyon fontos, hogy a fiatal edzőkben legyen megfelelő ambíció, elhivatottság és sok időt szánjanak a saját fejlődésükre.

„Fontos lenne egységes koncepciót kitalálni, mert talán rosszul látom, de most úgy tűnik, hogy nem mi választjuk ki a gyerekeket, hanem ők választanak minket. A szülő aktivitása szükséges, hogy szimpatikus legyen a hoki, és onnantól megjelennek a gyerekkel valamelyik edzésen a csarnokban. Szükség lenne alkalmassági tesztekre, felmérésekre. Fehérvár egy százezres város, tíz-tizenkét sportág versenyez a hat-nyolc éves gyerekekért. És azért nehéz beletalálnia a szülőnek, a tanárnak, hogy egy gyerek miben tehetséges. Lehet, hogy szerencsések vagyunk, mert megtaláljuk azokat az ügyes fiúkat, lányokat, akik a sportágunkban kiemelkedőek. A kiválasztásban van sok tartalék, először mozgáskoordináció alapján kellene dönteni, aztán jöhet a többi tulajdonság. Persze nem mindig könnyű egy tízéves gyerekről megmondani, mi lehet később belőle, de sok olyan eset van, amikor korán meg lehet állapítani, hogy más irányba kellene orientálódnia a fiatalnak. Hokiban nálam a labdaérzék fontos, aki töri a labdát, mint a porcelánt, az ebben a sportágban általában sokra nem viheti.”

A kuratóriumi elnök úgy gondolja, a fehérvári akadémiának a következő, negyedik idénye vízválasztó lehet, és bízik benne, hogy a létesítmény felújítása is megtörténik. „Nekem olyan a jégpálya, mint az otthonom, mindennél többet jelent. A felnőttcsapat átment az új csarnokba, az Alba Arénába, mi viszont egy jól látható összegből rendbe tudnánk tenni úgy a Raktár utcai csarnokot, hogy a következő tíz évben is megfelelően működjön. Bízom abban is, hogy az állam továbbra is a versenysport mellett áll, hiszen egészséges fiatalokat nevelünk, és ha nem is lesz mindenkiből Wayne Gretzky, a sport akkor is fegyelemre, önuralomra nevel, ezek a tulajdonságok pedig nagyon hiányoznak a fiatalokból manapság…”

A jégkorong módszertani központ Székesfehérváron működik, amelynek szakmai igazgatója, Kovács Csaba úgy látja, hogy a feltételek adva vannak a magyar hoki folyamatos fejlődéséhez, de a munkát a legkisebbeknél kell elkezdeni, hogy a piramis csúcsán sok játékosból lehessen válogatni. – A fehérvári módszertani központ szakmai igazgatójaként irigyli a mai gyerekeket? – Irigylem is, meg nem is… – válaszolta a Volán korábbi remek csatára, a szapporói hős, Kovács Csaba. – Nyilván a lehetőségek, adottságok tekintetében jobban állunk, mint korábban. Ennek van pozitív hozadéka, de azt is látom, nem szabad hagyni, hogy a kényelem eluralkodjon a sportágban. A mostani fiataloknak bizonyos szempontból sokkal jobb dolguk van, de nem szabad, hogy minden természetessé váljon nekik, megfelelő értékrendnek kell kialakulnia. A mostani ifjaknak sokkal több zavaró tényező van az életükben, de remélem, hogy a sport olyan eszköz, amelynek köszönhetően ki tudnak teljesedni, és stabilitást ad az életükben. Sikeres élsportolókat szeretnénk nevelni, de fontosabb, hogy jó embereket. – Mennyire egyértelmű, hogy a magyar jégkorong központjának Fehérvárnak kell lennie? Felnőttszinten egyértelműen a Volán verseng a legerősebb bajnokságban, de ezzel együtt a legjobb akadémiának is ebben a városban kell működnie? – Alapvetően nem egyértelmű. Idősebb Ocskay Gábor annak idején elindult egy vízióval, mindig kereste az utat, hogyan tud jobb lenni a fehérvári, ezzel együtt a magyar jégkorongozás. Ezt az ambíciót meg kell tartani. Azóta szerencsére szélesedett az utánpótlás alapja is, és az osztrák bázisú ligában szereplő együttes remek célt jelent a fiataloknak. A hagyományainkra lehet építkezni, de folyamatosan dolgozni kell. Azonban nemcsak nálunk, szerte az országban minél többen dolgoznak, annál nagyobb lesz a választási lehetőség a piramis csúcsán. Remélem, a magyar utánpótlásban a klubok egymást ösztönzik majd, hogy minél inkább fejlődjenek. – A felnőttválogatott már megmutatja magát időnként az elitben. Hogyan lehet még tovább fejlődni? Vagy létezik üvegplafon a magyar jégkorong fölött? – Mindig a nemzeti csapat szereplése rakja mérlegre a sportágat. Nagy kihívás előtt áll a magyar jégkorongsport, az elmúlt évtizedek fejlődése után sokkal nehezebb lesz további lépéseket tenni felfelé, a következő lépcsőfok lehet az ingázás, esetleg a bennmaradás az elitben. A célok elérése egyre inkább a részleteken múlik. A nyári olimpia után olvastam értékeléseket, amelyekben kifejtették, hogy jó-jó, megyünk, haladunk, de nem szabad megállni, dolgozni kell, véletlenül sem szabad lemaradni. A hokiban is ez a helyzet. – Székesfehérváron van gátja a szakmai fejlődésnek? – Az akadémiai rendszernek köszönhetően minden feltétel, körülmény adva van az eredményes munkához. A nehézséget egyedül a Raktár utcai létesítményünk állapota jelenti, ez sok kérdést vet fel, és meg kell találni a megoldást a közeljövőben. Ettől függetlenül kifogást nem szabad keresni, mert dolgozni tudunk. Egy csalogatóbb környezet persze sokat jelentene. – Általánosságban milyennek látja a magyar hoki jövőjét? – Sok kihívás előtt állunk. Az egyik, hogy az alsóbb korosztályokban, a piramis alján olyan munkát tudjunk végezni, hogy a felfelé áramoltatás a minőséget is szolgálja. Nagyon fontos, hogy a fiataloknak a szenzitív időszakukban mit adunk. A válogatott helyzete ennek lesz a tükörképe. Szerencsére az Erste Ligában látunk pozitív folyamatokat, de a finomhangolásra szükség van. Az utóbbi években az osztrák bázisú bajnokságban a Hydro Fehérvár AV19 is remekül szerepel. Nagy kihívás, hogy még több nézőt csábítsunk ki a meccsekre, a pályákra. Összességében lent is minőségi munkát kell végeznünk, de úgy, hogy fent egy víziót tudjunk adni a fiataloknak.

Ifjabb Ocskay Gábor 1975. szeptember 11-én Budapesten született, kétéves volt, amikor szüleivel Székesfehérvárra költözött. Sorsa eleve elrendeltetett, hiszen édesapja és édesanyja is a pályán töltötte ideje nagy részét. A Volán utánpótláscsapataiban járta végig a ranglétrát, 18 évesen már felnőtt-világbajnokságon szerepelt, és ebben az évben nyerte meg első jelentős trófeáját az Albával, mégpedig a Magyar Kupát. Tehetsége, szorgalma, akarata, alázata az egyik legjobb magyar jégkorongozóvá emelte, kilencszeres magyar bajnok, kétszeres Interliga-győztes, háromszor volt az év játékosa. Pályafutása legnagyobb sikere a 2008-as szapporói divízió I/A-világbajnokság megnyerése. Az A-csoportos vb-részvétel viszont nem jöhetett össze neki… Már 2004-ben fel kellett függesztenie sportolói pályafutását szívbetegsége miatt, aztán 2009. március 25-én szívelégtelenségben hunyt el. A nevét viseli az akadémia, a Raktár utcai jégcsarnok és egy alapítvány. 2016-ban a Nemzetközi Jégkorongszövetség beválasztotta a Hírességek Csarnokába.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. január 4-i lapszámában jelent meg.)