BVSC: 75 év a pingpongsikerek jegyében

Hetvenöt évvel ezelőtt Simon Béla és néhány lelkes sportember ötlete nyomán megalakult a BVSC asztalitenisz-szakosztálya. A japán sportszergyártó cég, a Butterfly későbbi európai vezérképviselőjét sohasem lehetett azzal vádolni, hogy nincsenek jó meglátásai, s hogy nem ért az asztaliteniszhez, de szinte biztos, hogy a II. világháborút követő zaklatott időszakban maga sem gondolta, hogy kis csapatával micsoda sikertörténetet indít útjára.

Ma már tudjuk, így történt.

A magyar asztalitenisz akkoriban éppen a második aranykorába lépett, a legendává váló, pályafutása során kilenc világbajnoki címet szerző Sidó Ferenc nevével fémjelzett generáció akkor kezdte bontogatni szárnyait, az 1949-et követő években Sidó mellett Soós Ferenc, Kóczián József, Gyetvai Elemér, Várkonyi László, Farkas Gizella, Kóczián Éva a közvetlen világelithez tartozott, miként Sági Edit is, aki három évvel a szakosztály megalakulása után, 1952-ben Bombayben Farkas Gizi oldalán női párosban megszerezte a sportág első BVSC-s világbajnoki érmét. Nemcsak a történelmi vb-bronz miatt állítható, hogy Sági Edit volt a vasutascsapat első asztalitenisz-csillaga, hiszen egy évvel korábban a berlini főiskolai világbajnokságon 2 aranyat, valamint 1-1 ezüstöt és bronzot szerzett, míg az országos bajnokságokról 3 ezüstje és 5 bronza volt.

Igazán naggyá és ismertté mégsem ő, hanem Berczik Zoltán tette a BVSC asztalitenisz-szakosztályát: a jogelődnek számító Vasútépítő Törekvés asztaliteniszezőjeként hat Európa-bajnoki címet szerző klasszis előbb játékosként, majd játékos-edzőként volt tagja a Szőnyi úti együttesnek, 1985-től 1989-ig pedig vezetőedzőként irányított. Az ő érájában született meg a férfiak első csapatbajnoki címe (1965), s vált az együttes hosszú távon is az ország egyik legjobbjává. Berczik szövetségi kapitánnyá történő kinevezése után Rózsás Péter, Börzsey János, Herendi Iván, majd Lipovits Gyula szakmai irányításával sikerült megtartani ezt a szerepet, így az évtizedek során a magyar férfi asztalitenisz legszebb eredményeink meghatározó része – világ- és Európa-bajnoki címek, BEK- és ETTU-kupa-győzelmek sora – kötődött a BVSC-hez.

A nyolcvanas évek végétől a szakosztálynál az utánpótlás-nevelés került fókuszba. Amellett, hogy a klub négy évtizeden át fölényesen végzett a hazai utánpótlás pontversenyének élén a fiúknál, az 1989-től 2004-ig terjedő időszakban a korosztályos Eb-ken Bátorfi Zoltán, Varga Zoltán, Gárdos Róbert, Zwickl Dániel, Molnár Krisztián és Jakab János szerzett aranyérmet. Később közülük Bátorfi, Gárdos, Zwickl és Jakab olimpiai résztvevő is lett, s Pattantyús Ádám is a BVSC-t képviselte az ötkarikás játékokon. Az 1995-ben tragikus balesetben elhunyt Molnár János emlékére 25 éven át rendeztek a zuglóiak rangos nemzetközi utánpótlásversenyt, s azt is érdemes megemlíteni, hogy 2019-ben a sportág nagyhatalmának számító Kína egyik tehetségközpontjával edzőtábori csereprogramon alapuló együttműködési megállapodást kötöttek.

Mostanában azonban kevesebbet hallani a BVSC asztaliteniszezőiről – nem ok nélkül.

A 2019-ben óriási bravúrral, erőn felül teljesítve még magyar bajnoki címet szerző együttes már a múlté, a klub fiatalokból álló I. és II. csapata egyaránt az NB III (!) Budapest-csoportjában szerepel – ilyenre korábban sohasem volt példa, bár tegyük hozzá, a BVSC-nél ma már csak az utánpótlás-nevelésre összpontosítanak.

Hogy aztán a Szőnyi úton lesznek-e ismét Gergelyek, Berczikek, Rózsások, még nem tudhatjuk. A magyar asztalitenisz eddig utolsó aranykorszakában nemzetközi szinten is meghatározó klubok közül a Bp. Spartacus, a Statisztika és a BSE már eltűnt a színről, s egyelőre a BVSC sincs szem előtt.

Kár érte.

Kár értük.

75 év nagyszerű sikerei szép lassan a ködbe vesznek…

„Amikor Berczik Zoltán szövetségi kapitány lett, én még a KSI-ben játszottam – idézte fel a BVSC-hez kerülésének körülményeit a kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok Gergely Gábor. –Mindössze tizenhat éves voltam és a szabályok szerint tizennyolc éves kor előtt onnan nem lehetett volna eljönnöm, ám valamilyen módon mégiscsak sikerült kiskaput találni. A Budapesti Spartacus és más klub is el akart vinni, Berczik Zoltán és Rózsás Péter azonban megkereste édesapámat és meggyőzte, hogy a BVSC-hez menjek Berczik megüresedő helyére – ez utóbbit persze idézőjelben értem, mert hát tizenhat évesen hol jöhettem én a hatszoros Európa-bajnokhoz. Ma is örülök, hogy végül ezt a klubot választottam, meg sem fordult a fejemben, hogy eligazoljak, s jó érzés, hogy az akkor már meglévő világbajnoki aranyam és Eb-ezüstérmem is szerepet játszott abban, hogy végül megépült a Szőnyi úti termünk. Játékosként és később edzőként mindig is jól éreztem magam a BVSC-nél, Rózsás Péternek pedig nagyon sokat köszönhetek, sohasem felejtem el, amit értem tett.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. december 14-i lapszámában jelent meg.)