Az edző, aki mindig a saját feje után megy – interjú az FTC-t irányító Pascal Jansennel

– Londonban született, ám kéthetes korában Hollandiába költözött a szüleivel. Hogy is van ez?
– Nem mindennapi történet… – felelte mosolyogva lapunknak Pascal Jansen, a Ferencváros labdarúgócsapatának holland vezetőedzője, aki a nyáron érkezett az FTC kispadjára, előtte a holland élvonalbeli AZ együttesét irányította. – Igazság szerint a szüleim már azt megelőzően Hollandiában éltek, ám miután édesanyám angol, ragaszkodott hozzá, hogy Londonban hozzon világra. Édesapám zenészként dolgozott, billentyűs volt, édesanyám pedig a Spooky and Sue popduó énekese, s előre eldöntötte, ha gyereke lesz, szeretné, ha Angliában születne.

– Édesanyja a zene révén került Hollandiába?
– Egészen fiatalon, tizenhat évesen indult útnak. Sohasem volt ijedős típus, akkoriban a Hair című világhírű musicalben lépett fel, és egy pillanatig sem gondolkodott, hogy menjen-e vagy sem. Úgyhogy, bár Londonban születtem, valójában sohasem éltem az angol fővárosban – leszámítva a születésemet követő két hetet. Más kérdés, hogy később is sokat jártunk Angliába, hiszen a nagyszüleim ott éltek. Édesanyámmal havonta, másfél havonta utaztunk haza, a nagyszüleim Birmingham mellett egy kis faluban laktak.

Született: 1973. január 27., London Állampolgársága: holland Sportága: labdarúgás Klubjai játékosként (ifjúsági): AZ, Ajax, Haarlem, Telstar Klubjai edzőként: Haarlem (1993–1998, utánpótlásedző), Al-Dzsazira (1998–1999, másod­edző), Al-Vahda (1999–2000, másodedző), Vitesse (2000–2009, akadémiai menedzser), Sparta Rotterdam (2009–2012, akadé­miai menedzser; 2011–2013, másod­edző), PSV U19 (2013–2015), PSV U21 (2015–2017), PSV (2017–2018, akadémiai menedzser), AZ (2018–2020, másod­edző; 2020–2024 vezetőedző), Ferencváros (2024–) Eredményei vezetőedzőként: Eredivisie-3. hely (AZ Alkmaar, 2021)

Sokáig dzsúdózott, ám végül a futball nyert

– Hollandiában, Zaandamban nőtt fel. Milyen volt az élete gyerekként?
– Ó, valójában számtalan helyen laktunk a családommal Hollandiában, kis túlzással az ország minden szegletében. A legtöbbet valóban az Amszterdam melletti Zaandamban, ám ezen kívül legalább hat-nyolc másik helyen is éltünk.

– A szülei munkája miatt voltak mindig mozgásban?
– Zenészként, művészként ilyen az életed. Egy évet az egyik városban, a következőt már egy másikban töltöd. Nekem gyerekként ez volt a természetes, egyáltalán nem zavart, hogy olykor össze kellett pakolni, és új helyre költözni. Laktunk a híres halászvárosban, Volendamban is, ott például nagyon szerettem. De előfordult olyan is, hogy egészen apró faluban volt az otthonunk. Ám miután elmúltam kilencéves, a szüleim fontosabbnak tartották, hogy állandóság legyen az életemben, s onnantól a legtöbb időt Zaandamban töltöttük az édesanyámmal.

– Hány évesen kezdett el futballozni?
– Nagyon korán: alig múltam három, amikor már rúgtam a labdát.

– Más sportágat ki sem próbált?
– Dehogynem. Négy-öt éven át dzsúdóztam, de a labdarúgás valahogy mindig előnyt élvezett. Tinédzseréveim elején rövid ideig újra dzsúdózni kezdtem, a jó erőállapotomat talán annak is köszönhetem. De mégis arról álmodtam, hogy egyszer válogatott futballista leszek és igazi nagy csapatokban játszom…

– Térdsérülése miatt ez az álma igen hamar szertefoszlott, abba kellett hagynia a labdarúgást. Nehéz volt feldolgoznia?
– Kőkemény hetek voltak. Ott álltam tizenhét évesen, és fel kellett fognom, hogy az álmom nem válhat valóra. Élvonalbeli játékos szerettem volna lenni, tényleg a válogatottságot céloztam meg. De gyorsan a tanulásba temetkeztem, bár próbálkoztam még a játékkal alacsonyabb osztályban vagy éppen a barátaimmal, de tisztában voltam vele, hogy topjátékos sohasem lesz belőlem. Így az összes energiámat a tanulásra, a fejlődésre összpontosítottam, onnantól csakis az edzői szakma érdekelt.

Louis van Gaal négy órán át „szakmázott” vele

– Ki volt a fő inspirálója?
– Louis van Gaal. Elképesztő edző és egyéniség. Az Ajax után irányította többek között a Barcelonát, a Manchester Unitedet, a holland válogatott kispadjára többször is leült, s ha az erényeit kellene felsorolnom, holnap reggelig sem végeznénk. Az akadémián volt egy edzőm, akinek a fia az Ajaxban játszott, és a pályám elején sikerült becsempésznie valahogyan Louis van Gaal egyik edzésére. Addig rágtam a fülét, amíg össze nem jött. Ott láttam életemben először testközelből dolgozni Van Gaalt, azonnal lenyűgözött.

– Jegyzetelt, minden részletet magába szívott?  
– Onnantól bárhová is ment, nagyítóval figyeltem a munkáját. Évekkel később, egészen pontosan három éve januárban, az AZ vezetőedzőjeként beszélhettem vele először személyesen. Miután bemutattak neki, több mint négy órán át beszélgettünk megállás nélkül. A pályafutásáról, miként vált a legjobb edzővé, hogyan kell a sztárjátékosokkal dolgozni, miként kell kezelni őket, és még sorolhatnám… Azóta többször is beszéltünk egymással.

– A korábbi magyar szövetségi kapitányt, Erwin Koemant is ismeri?
– Természetesen. A PSV-ből ismerjük egymást, nagyszerű ember. A testvérével, Ronalddal a válogatottnál dolgozik most, de tudok róla, hogy korábban magyar szövetségi kapitány volt. Ám megmondom őszintén, mielőtt Budapestre jöttem, nem hívtam fel, nem kértem ki a véleményét.

– Olyan ember, aki csakis a saját szemének hisz?
– Valahogy úgy. Édesanyám mindig is arra tanított, maradjak független személyiség. Ő is pontosan ilyen volt. Ahogy említettem, tizenhat volt, amikor Angliát maga mögött hagyva Hollandiába költözött, és engem is arra ösztönzött, hogy merjek a saját megérzéseimre hagyatkozni. Ne féljek az ismeretlentől, bízzak magamban. Gyakorlatilag egész gyerekkoromban erre nevelt. Sajnos, édesanyám már nem lehet köztünk, áprilisban hagyott itt bennünket.

Nem lett zenész, de minden reggele zenével indul

– A zene önnek sohasem volt opció? Nem szeretett volna basszusgitáros, dobos, netán rockénekes lenni?
– A zenét a magam részéről legfeljebb hallgatom. Egyetlen hangszeren sem játszom, és a szüleim valójában nem is erőltették, hogy kövessem őket a pályájukon. Úgy voltak vele, csináljam azt, amihez kedvem van, amit a legjobban szeretek. Nos, nekem a labdarúgás volt ez. Imádom a zenét, odahaza reggelente mindig felteszek egy lemezt, blues, jazz, funky, R&B, bármi jöhet…

– Korábban említette, hogy a ritmus a labdarúgásban is fontos. Hogyan értette pontosan?
– Edzőként is lehet a zene fontos része az életemnek, sőt, nyugodtan mondhatom, a zene igenis része a futballról alkotott filozófiámnak. Ha nálunk a labda, nekünk kell irányítanunk a játékot, márpedig ha a felvétel megakad, ha a lemez ugrik, akkor gond van. De ahogy észrevettem, a játékosaim is szeretik a zenét, szándékosan szoktam figyelni, hogy az öltözőben edzés előtt és után milyen zenét hallgatnak.

– Alapos edzőnek tartja magát?
– Szerintem a siker valóban a részletekben rejlik. A megbeszélésekre, videóelemzésekre nagy hangsúlyt fektetek, hiszen sokszor egy-egy jelenet megmutatása ezer szónál többet ér. Néha a megbeszélés tíz percig tart, máskor fél óráig, de biztosan előfordul majd olyan is, hogy két órán át nyúzom a felvételekkel a játékosokat. A munkámban a kommunikációnak is nagy szerepe van, éppen ezért szeretek sokat beszélgetni a futballistáimmal.

Szenvedélyes edző, a nyomás nem zavarja

– Nyár eleje óta a csapat vezetőedzője. Kezdi érezni, mit is jelent a Ferencváros Magyarországon? 
– Talán akkor értettem meg igazán, amikor először utaztunk idegenbeli mérkőzésre. Európa másik felében, a walesi bajnok TNS otthonában léptünk pályára, az első meccsen aratott ötgólos győzelmünk után gyakorlatilag lefutott párharc volt, mégis rengeteg Fradi-szurkoló várt bennünket a stadionnál. Amikor a csapatot szállító buszról leléptem, meghatódva láttam, milyen sokan várnak bennünket.

– A csapat itthon sorozatban hatszor volt bajnok, a most kezdődött idényben a hetedik amolyan alapkövetelmény. Érzi
a nyomást magán?
– A nyomás, amit saját magammal szemben támasztok, sokkal nagyobb, mint amit kívülről helyeznek rám. Maximalista vagyok, nagyon fontos, hogy a lehető legjobban felkészítsem a játékosaimat, közösen fejlődjünk hétről hétre, napról napra, és a szakmai stábban is mindenki egy irányba húzzon. Édesanyám mindig mondogatta, a legnagyobb elvárást magunkkal szemben kell támasztanunk. Szenvedélyes edző vagyok, a vállamra nehezedő nyomás nem különösebben zavar.

A kislánya és a párja Hollandiában maradt

– A családja ott volt a bemutatkozó budapesti mérkőzésén, amikor a csapata öt nullára legyőzte a walesi The New Saints együttesét. Jól láttam, hogy valamennyien Fradi-mezben ültek a lelátón?
– Máris nagy Fradi-drukkerek! Én vásároltam nekik a mezeket. A kislányom és a párom a meccs után Budapesten töltött néhány napot, ám azt követően hazautazott Hollandiába.

– Nem is költöznek ön után?
– Miután elköszöntem az AZ Alkmaartól, és felvetődött a lehetősége a külföldi munkának, leültünk otthon, és hat szem között megbeszéltük, bárhová is megyek, egyedül költözöm. Nehéz nélkülük, ám miután a kislányom tizenhárom éves, az iskolát nem hagyhatja ott. A tanulás mindig is fontos volt a családunknak, okos kislány, én pedig ugyebár megszoktam, hogy ha úgy adódik, akkor költözni kell. A jövőben megpróbálnak többször meglátogatni Budapesten, a szünidőben pedig én is megyek majd haza hozzájuk.

– A székfoglalójában úgy fogalmazott, a Ferencváros igazi elitklub. Valóban így gondolja?
– Sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. A klubnál rendkívül profi körülmények fogadtak, a Groupama Aréna egészen elképesztő, a népligeti edzőközpontunkban minden adva van a jó munkához. Mielőtt először Budapestre érkeztem, alaposan felkészültem a klubból, amolyan kutatómunkába fogtam. Töviről-hegyire átolvastam az egyesület múltját, kik és mikor alapították, mit érdemes tudni róla, és hogy milyen óriási szurkolótábora van. Készültem is a remek hangulatra, de ami az első meccsemen fogadott az arénában, felülmúlta a képzeletemet. Biztos vagyok benne, rengeteg szép közös kaland vár ránk.

– Mindig ennyire optimista volt?
– Nálam a pohár sohasem félig üres, hanem teli. Mindig ilyen voltam. Csakis a fejlődés, az előrelépés lehetősége érdekel, a kifogások, az unalmas lózungok nem. Mindenre van megoldás, csak éppen meg kell találni. A klub vezetőségével és a játékosokkal azon dolgozunk, hogy a lehető legmesszebb jussunk a nemzetközi színtéren. De azt sem felejthetjük el, hogy mi a dolgunk a magyar bajnokságban. Márpedig bajnokságot nyerni sehol, semelyik országban nem könnyű feladat. Különös elszántságot, odaadást igényel, idén is tizenegy klub próbálja folyamatosan megnehezíteni a dolgunkat. Sohasem nyertem még bajnokságot, abban mindenki biztos lehet, hogy a magam részéről mindent beleadok, hogy a csúcsra érjünk! Hiszek magamban, hiszek a csapatomban, és mindig is olyan voltam, aki a kemény munkára épít.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. augusztus 10-i lapszámában jelent meg.)