A foci éltet – az ALS-betegségben szenvedő Szalai Dezső a helyszínen látta a futball Eb-n a magyar válogatott győzelmét

Az 50 éves Szalai Dezső a kispesti Wekerle-telep egy takaros társasházának földszintjén él, az ajtó mellett rámpa, ami nélkülözhetetlen Dezső életében, a lépcsőn képtelenség lenne mozgatni a magatehetetlen beteget. Az ajtóban élettársa, Török Tímea fogad, nemsokára megérkezik a jó barát, Tóth András is. Andrást még én kértem telefonon, legyen velünk a beszélgetésen, mert nem mindig érteni, amit Dezső mond.  „Majd mi »tolmácsolunk«” – nyugtat meg.

Szalai Dezső az ALS-betegségben – amiotrófiás laterálszklerózis – szenved. Ez azt jelenti, hogy a központi idegrendszer mozgató idegsejtjei folyamatosan pusztulnak, az akaratlagos izmok, amelyek többek között a mozgásért, beszédért, nyelésért és légzésért felelősek, gyengülnek, majd a betegség előrehaladtával le is állnak. A szemizom viszont működőképes marad és a szívizom sem sérül. A betegség nem jár fájdalommal, de ahogyan Tímea megjegyzi, Dezső bizony időnként „érzi” az ízületeit. Esetében az állapot nem genetikus okokra vezethető vissza.

Ágyhoz kötve éli az életét, szinte minden kimozdulását meg kell tervezni már-már logisztikai szinten. Hogy egyáltalán eljuthatott az Eb-re, az annak is köszönhető, hogy Dezső hét odaadó barátja részt vett a SOTE otthonápolási programjában, ami leegyszerűsítve annyit jelent, megkapták a „kiképzést”, ezáltal a beteg ellátása – még a lélegeztetés bonyolult feladata is – mobilisan megoldható. E nélkül képtelenség lett volna ott lennie a magyar–skóton.

Dezső elsősorban azért ragaszkodott a tervhez, mert bizonyítani szeretné, egy súlyos beteg életében is lehetnek örömök, igenis élményeket kell szerezni. Amíg a betegség el nem hatalmasodott a keze mozgatóizmain, Dezső a közösségi oldalon is kommunikált, miután ebbéli tevékenysége korlátozódott, elmondta, mit szeretne posztolni, s Tímeáék megírták. Humoros, nemegyszer frappáns bejegyzések születtek, íme egy a sok közül:      „(…) lenne két kívánságom: a második, hogy meggyógyuljak, az első viszont, hogy Gazdag Dániel lőjön egy olyan gólt a skótoknak, mint anno a felcsútiaknak, s azt láthassam élőben”.”      Gyönyörű gól volt, maradjunk annyiban – igaz, aztán Csoboth Kevin megmozdulása is káprázatosan sikerült. „Persze, naná!” – erősíti meg Dezső. A 26-szoros magyar válogatott, a 2021 óta a Philadelphia Union középpályásaként szereplő Gazdag Dániel egyébként nemcsak a szívén viseli a fanatikus Honvéd-drukker sorsát, hanem jelentős összegekkel támogatja is a gyógyulásáért létrehozott alapítványt. A stuttgarti győzelmet követően oda is ment a találkozót a pálya szélétől nem messze, speciális ülő-fekvő alkalmatosságból néző Dezsőhöz, kezet akart vele fogni, aztán „leesett neki a tantusz”, s a következő szavak kíséretében megpaskolta a lábát:      „De jó, hogy itt vagytok!”  

De honnan ered Szalai Dezső Honvéd-imádata? Kispesten nőtt fel, tízéves kora óta jár meccsre, az első bajnoki, amit látott, a Rába ETO elleni összecsapás volt. Az eredményre nem emlékszik, arra viszont igen, hogy Verebes József együttese nem sokkal korábban két bajnoki címet is nyert, címvédőként érkezett a Honvéd otthonába, az 1983–1984-es idényben azonban Komora Imre csapata a második helyre szorította Hannich Péteréket. S hogy ki volt a kedvence az akkoriak közül? Nagy Antal? Garaba Imre? Bodonyi Béla? Dajka László? Esterházy Márton? Választék van bőven, hogy Détári Lajos nevét ki ne hagyjam. Sőt, magamban lefogadtam, Dezső őt mondja, de nem: Sallai Sándor a libling. Egyrészt kedvelte technikás futballját, s az is közrejátszott a választásban, hogy a kiváló védő a szomszéd házban lakott.

Szóba kerül Bordás Gergő is, aki nemrég autóbaleset következtében hunyt el. Dezső ismerte „Bordit”, de a vezérszurkoló az ifjabb generációhoz tartozott, Dezső az utóbbi időben már nem a „táborból” drukkolt a Bozsik-stadionban, hanem a korzóról. Az idegenbeli találkozókra is elkísérte a Honvédot, ennek kapcsán Tímea megemlíti, a Csákvár elleni meccs előtt csapot-papot ott hagyott, nem érdekelte, hogy áll a sor a burgereket árusító stand előtt… Dezső ugyanis korábban vendéglátással foglalkozott, elismerték a szakmában. Kicsit utánanéztem a világhálón, találtam is egy vele készült interjút, egy Balatonhoz közeli, Somogy megyei vendéglátóipari egységben készült, s többek között azt mondja a riporternek:      „(…) van potenciál a környéken, ami annyira megragadott, hogy szívesen megöregednék itt”.      A beszélgetés két éve zajlott, most meg ott tartunk, hogy Dezső bakancslistát készít, ahogyan nemrég nyilatkozta… Rákérdezek, de az ágyon tagadólag rázza a fejét, mondja is Tímeának és Andrásnak:      „Nem, ezt úgy kell érteni, mindig van egy cél, ami az utolsó előtti. Mert ha az utolsó előtti, akkor sohasem lesz vége”. Frappáns, és így is tervez, a Hat nemzet rögbitornájára szeretne eljutni, a „hatok” legközelebbi vetélkedése 2025 év elején esedékes. A rögbi persze a labdarúgás után következik, az ősszel mindenképpen ott szeretne lenni a Puskás Arénában a válogatott mérkőzésein is. Az Eb meccseinek zömét a tévében követte, a spanyoloknak szurkolt, de a hollandok játéka is tetszett neki. A spanyolok imádata majdnem olyan régi keletű, mint a Honvéd iránti: a kilencvenes évek közepén eljutott Barcelonába egy el Clásicóra, majd a madridi „visszavágóra” is. 

Arra, hogy mit hozhat a jövő, ismét csak egy bejegyzését idézem:      „Ha Marco Rossi azzal a Honvéddal bajnok tudott lenni, akkor nekem nem mondhatja senki, hogy bármi lehetetlen.”
Megbeszéljük azt is, hogyan hatalmasodott el rajta a betegség. Eleinte, 2022-ben észrevette, hogy egyre többet „ügyetlenkedik”, majd elkezdett fájni a keze, a diagnózist 2023 áprilisában kapta meg. A felvetésre, hogy miként reagált, Tímea válaszol:      „Egész egyszerűen a munkába menekült, s noha tudta, tudtuk, hogy nagy a baj, decemberig jól volt.”      Idén januártól került lélegeztetőgépre, ezt a rá jellemző optimizmussal kommentálja:      „A lélegeztetőgép életben tart, a foci éltet.”

Tóth András elmondja, ez utóbbi három szót nyomtatták rá a trikójukra, amit szinte le sem vettek az út során – amelyről persze tudták, kicsit hosszabb lesz, mint, mondjuk, kimenni a Honvéd–Vasas NB II-es rangadóra a Bozsik-stadionba, mert azon a mérkőzésen voltak kint azt megelőzőleg legutóbb. András szerint:      „Hónapokig a stuttgarti út pörgetett minket, a jegyekért az UEFA-hoz fordultunk, az MLSZ segített a kontaktszemélyek megkeresésében. Dezső érkezése szinte szenzációszámba ment, a nemzetközi szövetség honlapja is beszámolt róla.”      Tény, az utazás megviselte, utána a kórházban egy kissé rendbe hozták a kondícióját. Idézem az egyik jó mondatát:      „Mindig félig tele a pohár, nem pedig félig üres.”      

Nekiszegezem a kérdést: „     Ez nem változott?”      Elég csúnyán néz rám, miközben mondja:      „Száz százalékig tele van!”      S hozzáteszi, amit Tímea részletesen fejt ki:      „Nem hitegetem magam. Tisztában vagyok a betegségem természetével, de miért ne legyünk pozitívak?”      Igaza van, ezért fel is vetem:      „A riportban úgy láttam, kedveli a sört, mert nem tejet ivott szívószálon, s nem is egy alkalommal.”      Dezső lelkesen bólogat, András nevetve mondja, azért nem könnyű, mert el kell dönteni, Dezső iszik vagy beszél. Tudniillik a két funkció ellátásához különböző kanül kell. Amelyikkel beszélni lehet, azzal nem lehet inni és fordítva.

Megkerülhetetlen téma, hogy a szintén ALS-sel küzdő Karsai Dániel a közelmúltban az Európai Bírósághoz fordult az eutanázia kérdésében. Dezső tiszteli betegtársát – azt persze nehezen bocsátja meg neki, hogy Vasas-szurkoló… –, a törekvését is, ám a saját életében nem tudja elképzelni azt az állapotot, hogy kérje az eutanáziát.      „Az utolsó pillanatig élni!”      Nem fél a végső stádiumtól sem, amikor már egyáltalán nem tud mozogni.

Az együtt eltöltött idő alatt már megismerve Szalai Dezső mentalitását, előhozakodom a záró kérdéssel:      „Akkor mi az utolsó előtti cél?”      Mondjuk, a választ kitalálhatnám:      „A Honvéd feljutása!”      Még valamit hozzáfűz, amit nem értek pontosan, de Tímea segít:      „Azt mondja, nagy cél, de a teljesülése nem rajta múlik.”
Kispesti futballisták, figyelem: a foci éltet!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. július 27-i lapszámában jelent meg.)