Egész Európa őt akarta, mégis marad – portré a csúcs felé tartó Xabi Alonsóról

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2024.04.09. 15:17
Játékosként a legnagyobbak közé tartozott – edzőként úton van a csúcs felé (Fotók: Getty Images)
A jelenleg a világ legtehetségesebb edzőjének tartott Xabi Alonso elképesztő idényt fut csapatával, a Bayer Leverkusennel. Szinte mindenki biztos volt benne, hogy a nyáron szintet lép, s elfogadja a Liverpool vagy a Bayern München ajánlatát. Ám a baszk szakember nemrég bejelentette: a 2024–2025-ös évadban is marad klubjánál. Portrénkban összefoglaljuk Xabi Alonso rövid, ám annál sikeresebb edzői karrierjét, s megpróbáljuk megfejteni, miért döntött a maradás mellett.


Az elmúlt hétvégén a nemzetközi sportsajtó attól volt hangos, hogy Xabi Alonso bejelentette: a következő idényben is ő lesz a Bayer Leverkusen vezetőedzője. A 42 esztendős baszk tréner ebben az évadban pazar munkát végez a „gyógyszergyáriaknál”, csapata hét fordulóval a vége előtt 13 (!) pontos előnnyel vezeti a Bundesligát, ott van az Európa-liga negyeddöntőjében és a Német Kupa döntőjében – és minden esélye megvan a triplázásra. Az eredményei, a taktikai sokszínűsége, a megnyerő személyisége, a több mint kiváló játékosmúltja és a kora miatt a teljes vezetőedzői piac legvonzóbb „portékája” lett, a Bayern München és a Liverpool is szívesen szerződtette volna, ám ő úgy döntött, folytatni szeretné a munkát jelenlegi klubjánál. Hogy miért? Ennek jártunk utána, de előbb lássuk, hogyan vált belőle napjaink labdarúgásának legígéretesebb vezetőedzője.

Megalapozott statisztika bizonyítja: a középső középpályásokból válik a legtöbb elit futballmenedzser. Erre újabb ékes példa Xabi Alonso, aki már játékosként is olyan erényeket csillogtatott, amelyekből arra lehetett következtetni, hogy egyszer majd remekül boldogul a pálya szélén is. Jól látott a pályán, kiváló volt a passzkészsége, pazar a munkabírása, a levőtechnikája, s valamennyi klubjánál megkérdőjelezhetetlen vezéregyéniség volt. Karrierjét a Real Sociedadnál kezdte, amely egyszer ugyan kölcsönadta az Eibarnak, de a kétezres évek elejétől egyre meghatározóbb tagjává vált a baszk egyesületnek, amely 2004-ben 16 millió euróért adta el a Liverpoolnak. A „vörösökkel” többek között Bajnokok Ligáját nyert (2005), de legtöbben a félpályás góljaira emlékeznek ebből az időszakából. Még mindig csak 27 évesen, 2009-ben szerződött csaknem 35 millió euróért a Real Madridhoz, amellyel egy bajnoki cím (2012) mellett begyűjtött egy újabb BL-győzelmet (2014), majd karrierje végéhez közeledve a Bayern Münchent választotta. Az ott lehúzott néhány év alatt összesen öt trófeát nyert, majd 2017-ben bejelentette visszavonulását. A spanyol válogatottban 114 alkalommal lépett pályára, motorja volt a kétszeres Európa-bajnok (2008, 2012) és világbajnok (2010) nagy generációnak. Pályafutása során csaknem 20 rangos trófeát gyűjtött be, majd édesapja nyomdokaiba lépve edzőnek tanult.

 
Netherlands v Spain: 2010 FIFA World Cup Final
Dél-Afrikában vb-serleget nyert, két évvel korábban és két évre rá Európa-bajnok lett 

Jó egy évvel azt követően, hogy szögre akasztotta a stoplist, a Real Madrid utánpótlásában helyezkedett el, majd 2019-ben elvállalta a Real Sociedad B irányítását. Már ott látszott, hogy labdatartásra épülő, modern, sok passzos pozíciós játékot szeretne látni csapatától, intenzív letámadással, agresszív labdaszerzéssel az ellenfél támadóharmadában. Nem véletlen, hogy több klub is megkereste: sajtóhírek szerint a Real Madrid Castilla és a Bundesligában szereplő Mönchengladbach is vitte volna, ő azonban kivárt, majd 2022 októberében leült a Bayer Leverkusen kispadjára. A „gyógyszergyáriak” tudták, miért szerződtették, Xabi Alonso azonban hamar rájött, hogy első jelentős feladatának hamar bukás lehet a vége, ha rá akarja erőltetni a keretre saját játékfilozófiáját. A Leverkusen játékosállománya akkor még nem volt ideális „az ő futballjára”, így a baszk szakember úgy döntött, alkalmazkodik, kihasználja csapata erényeit, s inkább az átmenetre, a kontrára helyezi a hangsúlyt, hogy gyors szélsői segítségével okozzon kellemetlenséget riválisának. Ennek eredményeként a Leverkusen nemhogy elmozdult a tabella hátsó feléből, hanem odaért az Európa-liga indulást érő hetedik helyre, míg az El-idényben ez elődöntőig jutott. Nyáron aztán Xabi Alonso szabad kezet kapott, beleszólhatott az igazolásokba, így a saját képére formálta a keretet. A legfontosabb távozó a villámgyors francia szélső, Moussa Diaby volt, akiért 55 millió eurót kapott a Leverkusen, de olyan játékosok érkeztek jó áron, mint a társ El-gólkirály Victor Boniface (20.5 millió), az Arsenal korábbi motorja, Granit Xhaka (15 millió) vagy a több poszton is bevethető, német válogatott Jonas Hofmann (10 millió), hogy az ingyen megszerzett szélső védőről, Alejandro Grimaldóról ne is beszéljünk…

Ezekkel a változtatásokkal Xabi Alonso átállt a 3–4–2–1-es formációra három belső védővel, két felfutó, a kapuhoz közel játszó szélső védővel, egy labdaszerző/ütköző és egy a támadóharmadba eljuttatott labdákban élen járó hatossal, két, a vonalak közé visszalépő, de a kapu előtt is hatékony tízessel és egy párharcerős, sok lövést vállaló csatárral. Minden posztra a tökéletes játékost helyezte el, akik közül menet közben kulcsemberré avanzsált a két szélső védő, Jeremie Frimpong és Grimaldo. Ők ketten összesen 35 kanadai pontnál (gól plusz gólpassz) járnak a bajnokságban! A csapatot tízesként a csak 20 éves német válogatott szupersztár, Florian Wirtz irányítja, aki 7 gólnál és 10 gólpassznál tart a Bundesligában. A védelem rendkívül stabil, a középpályára hatalmas igazolás volt az együttes tempóját diktáló Xhaka, a cserejátékosokra pedig már alig jut elismerő szó, pedig ők is elengedhetetlen részei a sikergépezetnek, amely még azt is elbírta, hogy a Leverkusen pazarul játszó csatárigazolása, Boniface három hónapot kihagyott sérülés miatt. A mértani pontossággal, már-már művészi módon összerakott keret és Xabi Alonso elképesztő taktikai géniusza verhetetlen elegyet alkot ebben az évadban – az együttes 40 meccs óta nem talált legyőzőre, összesen 35 siker mellett… A Bundesliga bajnoki címe már nem kérdéses, a Német Kupa döntője is csaknem formalitásnak tűnik a másodosztályú Kaiserslautern ellen, s még az Európa-ligában is áll a csapat. A mű készen van, jobb már nemigen lehet (?), a művész azonban úgy döntött, még dolgozik rajta…

 

Mert Xabi Alonso a múlt heti sajtótájékoztatón tiszta vizet öntött a pohárba, s elárulta: marad. A baszk sztáredző elmondta, fiatal szakemberként, a karrierje elején járva, nem akar semmit elsietni, ráadásul a mostani az első idénye, amelyet az elejétől a végéig a Leverkusennél tölt. Állítólag a klubvezetőség megígérte neki, hogy a kerete egyben marad, ősszel pedig már a Bajnokok Ligájában indulhat, így Alonsónak lesz esélye ott is bizonyítani. Érthető érvelés, mégis felvetődik a kérdés, megteheti-e bármelyik feltörekvő edző, hogy kikosarazzon két olyan klubot, mint a Liverpool és a Bayern München? Nos, a választ még nem tudjuk, de úgy sejtjük, igen, ha az embert Xabi Alonsónak hívják, ilyen eredményekkel a háta mögött. Persze könnyen lehet, hogy a közeljövőben képbe jön a harmadik, legreálisabb opció, a Real Madrid. Carlo Ancelotti szerződést hosszabbított ugyan a spanyol rekordbajnokkal, de ő sem lesz fiatalabb, a Real Madrid elképesztő nevekből álló, bődületes potenciálú keretéhez pedig kell egy karrierje csúcsán járó, a klubhoz kötődő és még marketing szempontból is kifogásolhatatlan vezetőedző. Nos, e poszt betöltésére Xabi Alonso tűnik a legalkalmasabbnak, nem lepődnénk meg, ha jövő ilyenkor már tudnánk, hová vezet az útja… 

36 győzelem
5 döntetlen
0 vereség 
xabi alonso legutóbbi 41 meccse a leverkusen élén 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. április 6-i lapszámában jelent meg.)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik