Los Angelest is megcélozza a paralimpiai bronzérmes kajakos Varga Katalin

Vágólapra másolva!
2025.04.08. 16:44
Varga Katalin (Fotó: kajakkenusport.hu)
A 2028-as Los Angeles-i paralimpián is szeretne ott lenni Varga Katalin, az MVM Szegedi Vízisport Egyesület paralimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kajakosa.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapjának nyilatkozva a szombaton 39. születésnapját ünneplő sportoló elmondta, a tavalyi, párizsi negyedik hely után hosszasan gondolkozott a folytatásról és végül úgy döntött: nekivág a következő négyéves ciklusnak, és megcélozza karrierje negyedik paralimpiáját.

A 2024-es játékokon a döntőben egy komoly „szélpuff” zavarta meg Varga Katalin versenyét, emiatt remek pozícióban lényegében újra kellett indulnia a táv közepén, s hatalmasat küzdve szerezte meg a negyedik helyet.

„Egy ilyen szélpuffra valóban nehéz felkészülni, bár a Maty-éren igen sokat kint voltunk mondhatni katasztrófa időkben is, hogy a lehető legkeményebb helyzetekre is felkészüljünk, de egy szélpuffra eléggé lehetetlen. Nem ez határozza meg a folytatást, de egy elég erős érv volt, hogy nem így szeretném befejezni a karrieremet” – nyilatkozott.

„Szóba jött, hogy abbahagyom, és esetleg más sportágban próbálom ki magam. Egy több hónapos, „mélydepis” időszak után megszületett bennem az elhatározás: imádom ezt a környezetet és azt, amit csinálok, és mondhatom, jó is vagyok benne. Miért hagynám abba, amikor egy ilyen lezárás nem is a legjobb? Januárban elkezdtem az edzéseket, nagyon jó kedvvel indultam el. Nem a nyomás miatt döntöttem így, hanem tényleg megszületett bennem az elhatározás, hogy ezt akarom csinálni. Bizonyítani akarom, hogy bennem van az a bizonyos teljesítmény, és elérjem életem legjobb eredményét!”

A paraversenyzők idénye május végén egy poznani világkupával kezdődik, míg júniusban Európa-bajnokságot rendeznek Racicében, július végén pedig Szegeden lesz a második válogató az augusztusi, milánói világbajnokság előtt.

„Mivel a felkészülésre nem jutott elég idő, későn kezdtem el a munkát, így az első világkupán valószínűleg nem indulok. A júniusi Eb-re, valamint az augusztusi vb-re készülünk” – mondta Varga Katalin, aki 2021-ben, Tokióban szerezte paralimpiai bronzérmét a KL2-es kategóriában.

 

Legfrissebb hírek

„Képtelen vagyok letenni a kajaklapátot!” – Kökény Roland 50 éves

Kajak-kenu
Tegnap, 9:31

Mintegy háromezren emlékeztek sportolással Kolonics Györgyre

Egyéb egyéni
2025.10.23. 18:24

MOB: terepszemle a Los Angeles-i olimpia helyszínein

Egyéb egyéni
2025.10.22. 15:02

Kajak-kenu: ismét az MVM Szegedi VE nyerte a bajnoki pontversenyt

Kajak-kenu
2025.10.20. 11:12

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

Már nem Csipes Ferenc Fojt Sára és Pupp Noémi edzője – Demeter Istvánnal folytatják a munkát a lányok

Kajak-kenu
2025.10.16. 14:43

Sukorón járt a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség főtitkára

Kajak-kenu
2025.10.16. 09:48
Ezek is érdekelhetik