Budapestre helyezi át székhelyét a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség

Vágólapra másolva!
2024.11.07. 15:56
Thomas Konietzko szerint ez döntő pillanat a sportág számára (Fotó: MKKSZ)
A jövő év elejétől Budapesten lesz a központja a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetségnek (ICF) – számolt be a honlapján csütörtökön a hazai szövetség (MKKSZ).

A mkksz.hu-n olvasható hír szerint az ICF Antalyában zajló kongresszusán elsöprő többséggel támogatták a székhely áthelyezéséről szóló javaslatot. 

„Ez egy döntő pillanat sportágunk számára – fogalmazott Thomas Konietzko, az ICF elnöke. – Egy új lehetőség, hogy tovább professzionalizáljuk sportigazgatásunkat és felgyorsítsuk terveinket a sportág globális népszerűsítésére. Magyarország támogatásával minden adott, hogy szervezetünk növekedésének következő szakaszát előmozdítsuk.”

Az ICF közleménye hangsúlyozta a magyar kormány kiemelt szerepét a kajak-kenu sport, az egészséges életmód és a rekreációs sportok népszerűsítésében. 

„Nagy megtiszteltetés és öröm számunkra, hogy a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség Budapestet választotta új otthonának. Hálásak vagyunk a döntéshozók bizalmáért, ezt sportdiplomáciánk jelentős sikerének tekintjük. A kajak-kenu nemzeti kincs hazánkban, versenyzőink eredményei generációk sportkedvelőiben hagytak felejthetetlen emlékeket. A nemzetközi szövetség székhelyének Magyarországra helyezése nemcsak a kajak-kenu, hanem hazánk egész sportéletének óriási potenciált jelent. Biztos vagyok abban, hogy számos szinten profitálni fogunk ebből” – mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. 

Az ICF a közleményében kiemelte, Magyarország elkötelezett a sportág iránt, ezt tükrözi, hogy évről évre rangos nemzetközi kajak-kenu eseményeknek ad otthont. Ezek közé tartozik a 2027-es világbajnokság is, amely kiemelkedő jelentőséggel bír az olimpiai és a paralimpiai kvalifikáció szempontjából. 

„Ez egy nagy előrelépés és egy hatalmas lehetőség sportágunk számára, hogy még szorosabbra fűzzük az együttműködésünket a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséggel. Ki kell emelnem, hogy Magyarország kormányának támogatása nélkül most nem tartanánk itt, ezúton is köszönjük a bizalmat. Óriási sportdiplomáciai siker a magyar sport és a magyar kajak-kenu életében is” – mondta az antalyai kongresszuson tartózkodó Szakács Bálint, az MKKSZ főtitkára.

Az ICF továbbra is működtet majd irodát jelenlegi székhelyén, az olimpiai fővárosként is emlegetett svájci Lausanne-ban – derül ki a nemzetközi szövetség honlapjáról.

 

Legfrissebb hírek

Guti: Ha Szoboszlai a legjobb, akkor tárt karokkal várjuk Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.03.11. 18:49

Kvótaszerzést meghatározható világranglista-rendszert kaptak a kajak-kenusok

Kajak-kenu
2025.02.14. 19:22

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

Sznúker: Remélem, a közönség is legalább annyira jó lesz, mint legutóbb! – Neil Robertson

Egyéb egyéni
2025.01.03. 20:20

Fojt Sára: Mindent megteszek azért, hogy a pályám felfelé íveljen

Kajak-kenu
2024.12.24. 13:36

Gyurta Dániel: Még az amerikaiak számára is hátborzongató a Duna Aréna hangulata

Úszás
2024.12.08. 10:20

A MOB és az olimpiai bajnokok nem akarnak idő előtti népszavazást a budapesti játékokról

Egyéb egyéni
2024.11.27. 19:25

Sorra költöznek Budapestre a nemzetközi sportszervezetek

Egyéb egyéni
2024.11.24. 08:31
Ezek is érdekelhetik