Kajak-kenu: Kopasz Bálint elmondta, miért indul mégis olimpiai számban a vb-n

Vágólapra másolva!
2023.08.03. 09:06
null
Kopasz Bálint korábbi kijelentése dacára elindul párosban a vb-n (Fotó: Nemzeti Sport)
Bár a hétvégén Kopasz Bálint még úgy számolt, csak K–1 500 méteren méreti meg magát Duisburgban, a szövetségi kapitány három héttel a vb előtt kihirdette, párosban is rajthoz áll.

 

Alig néhány napja a K–1 1000 méter országos, Európa- és világbajnoki, valamint olimpiai címvédője, Kopasz Bálint úgy nyilatkozott lapunknak, nem szeretne az ötkarikás K–2 500 méteren „beugrani”, hiszen tavalyi világbajnoki és Európa-bajnoki címe ellenére idén nem készült párosban, és már későinek érzi nekiállni. Hüttner Csaba ezzel szemben szerdán bejelentette, számol a klasszissal a távon.

A válogatott szövetségi kapitánya kihirdette az augusztus 23. és 27. között rendezendő duisburgi kvótaszerző világbajnokságra utazó sportolók névsorát, e szerint Kopasz tavalyi társával, Nádas Bencével versenyez az olimpiai indulási jogért.

Az elmúlt időszakban sok volt a bizonytalanság a K–2 500 körül, a válogatók alapján Vajda Bence és Szántói-Szabó Tamás indulhatott volna, de az Európai Játékokon elért 10. helyük megingatta Hüttner bizalmát.

„Szerettem volna úgy összeállítani a férfi kajakcsapatot, hogy mindenki csak egy olimpiai számra koncentráljon, de párosban és négyesben is bivalyerős a mezőny, nem szeretnék abba a hibába esni, hogy ha most véletlenül nem sikerül a kvótaszerzés, akkor jövő májusban a pótkvalifikáción esetleges szeles időjárásban izgulni kelljen”    – magyarázta a szakember.

„A szövetségi kapitány az országos bajnokság után keresett meg, azt mondta, menjek párost Bencével, mert ez mindannyiunk érdeke   – felelte lapunk érdeklődésére Kopasz Bálint. Márpedig ha ez így van, arra nem mondhatok nemet. Bízom a vezetőség megítélésében, és remélem, a rövid idő ellenére gyorsan összekovácsolódunk, de óriási a hátrányunk a nemzetközi mezőnnyel szemben, amelyben sokan évek óta együtt készülnek. Csütörtökön el is kezdjük a közös edzéseket Dunavarsányban.”

A tokiói olimpiai bajnok hozzátette, a vb-ig hátralévő húsz napban hetente legalább kétszer összeülnek Nádassal, s nála immár az olimpiai szám élvez elsőbbséget a nem ötkarikás K–1 500-zal szemben. Ugyanakkor oda kell figyelniük, nehogy a kajak négyes (Nádas, Csizmadia Kolos, Kuli István és Tótka Sándor) felkészülésének rovására menjen a munka, hiszen mint ismert, a kvartettek vagy Németországban megszerzik a párizsi kvótát, vagy búcsút inthetnek a jövő évi nyári játékoknak, és egy-egy századmásodpercen többhelyezésnyi különbség múlhat.

A férfiak mellett a női kajakosoknál változás az Európai Játékokhoz képest, hogy egyesben nem Gazsó Alida Dóra, hanem Csipes Tamara áll rajthoz, kettejük helyett Fojt Sára és Pupp Noémi alkotja a párost. Utóbbi két versenyző pedig éppen a négyes hajóból került ki, amelyben Gazsó és Csipes mellett a fiatal tehetség, Rendessy Eszter és a rutinos olimpiai bajnok, Hadvina Dóra kapott helyet.

Legfrissebb hírek

Kopasz Bálint Szeged után ismét aranyérmet nyert a királyszámban

Kajak-kenu
2025.05.24. 19:51

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kopasz Bálint talán még saját magát is meglepte

Kajak-kenu
2025.05.08. 11:23

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Kopasz lehajrázta Vargát ezer méteren a kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2025.04.30. 18:47
Ezek is érdekelhetik