Kajak-kenu: a magyar csapat 21 arannyal zárt az ifjúsági, U23-as és para Eb-n

Vágólapra másolva!
2023.07.30. 23:11
null
A korosztályos csapatok minden idők eddigi legjobb magyar teljesítményét érték el (Fotó: Facebook/MKKSZ)
A magyar küldöttség 21 arany-, hat ezüst- és öt bronzéremmel zárta a portugáliai Montemor-o-Velhóban rendezett ifjúsági, U23-as és para kajak-kenu Európa-bajnokságot, ezzel pedig az éremtáblázat élén végzett.

A magyar szövetség beszámolója szerint a korosztályos csapatok minden idők eddigi legjobb magyar teljesítményét érték el a kontinensviadalok történetében.

Az Eb zárónapján az ifjúsági és U23-as versenyzők 16 aranyat, három-három ezüstöt és bronzot szereztek, valamint a paralimpiai bronzérmes Varga Katalin is Európa-bajnok lett KL2 200 méteren.

A délelőtti programban C-1 500 méteren az ifiknél Kiss Ágnes, U23-ban pedig Opavszky Réka, K-1 500 méteren pedig Rugonfalvi-Kiss Janka diadalmaskodott, míg mindkét korosztály női kajaknégyese is aranyérmes lett. A férfiaknál az U23-as Hidvégi Hunor K-1 500 méteren a norvég Gunnar Eidével nyert holtversenyben. Az ifjúsági korosztályban Kollek Bálint K1 500-on másodikként, míg Szegedi Angelina ugyanebben a számban harmadikként haladt át a célvonalon.

Délután az ifiknél Tölgyesi Flóra K-1 200 méteren ünnepelhetett, míg Gombás Alíz és Pető Hanna révén K-2 500 méteren szintén magyar páros nyakába került az aranyérem. Biben Karina és Szabina U23-ban aratott magabiztos győzelmet 500 méteren, míg a férfiaknál ugyanezen a távon a nemrég világbajnoki címet szerző Samu Péter és Hidvégi Zalán duója diadalmaskodott, az idősebbeknél Fodor Bence és Balogh Gergely sem talált legyőzőre ebben a versenyszámban.

A kenusoknál Lugosi Gergely és Juhász István párosa 500 méteren a Samu, Hidvégi duóhoz hasonlóan a vb után Eb-címet szerzett, míg Győre Panna és Benkucs Kira 200 méteren, Kiss Ágnes és Molnár Csepke pedig 500 méteren utasította maga mögé a mezőnyt, utóbbiak időeredményükkel az idősebbek között is első helyen végeztek volna. Az U23-asoknál az Opavszky Réka, Gönczöl Laura kettős bronzérmet nyert, 200 méteren viszont felállhattak a dobogó legfelső fokára. Kiss Ágnes nem sokkal később C-1 200 méteren is bezsebelte az aranyat, ugyanezen a távon a férfiaknál Koczkás Dávid második lett, míg U23-ban Szarka Krisztián harmadikként ért célba.

A kajakosoknál a Samu Péter, Kollek Bálint, Hidvégi Zalán, Tamás Gergő összeállítású négyesnek viszont nem sikerült megismételnie a három héttel ezelőtti vb-n nyújtottakat, és ezüstéremmel zárt.

Legfrissebb hírek

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Paralimpia 2024: Suba és Molnár is döntős a kajak-kenu pályán

Párizs 2024
2024.09.08. 11:15
Ezek is érdekelhetik