Sportrádió: Nehéz volt elengedni a versenyzést – Kárász Anna

Vágólapra másolva!
2022.12.06. 20:15
null
Kárász Anna elégedett döntésével, bár kiemelte a versenyzés elengedésének nehézségét (Fotó: Nemzeti Sport)
Amint arról korábban beszámoltunk, Kárász Anna, az MVM Szegedi VE olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok kajakosa bejelentette, hogy befejezi pályafutását. Kárász a Sportrádióban Suba Katának adott interjújában beszélt pályafutásáról, érzéseiről, jövőbeli terveiről.

 

„Az olimpiai válogató megkezdésekor jött először a befejezés gondolata, akkor éreztem azt először, hogy nincs bennem meg az a tűz, ami szükséges a versenyzéshez. A döntés nehéz is volt, meg nem is. A folyamaton végigmenni volt nehéz, elengedni az élsportot és a versenyzői pályafutásomat. Azt gondolom, minden úgy történt, ahogy szerettem volna – mondta Kárász Anna.

„Az olimpiai arany tette fel a pályafutásom pontját az i-re. Nem szokott eszembe jutni, hogy visszanézzem az olimpiai döntőt, nem szoktam magamat ünnepelni. Azonban, amikor felmerül egy beszélgetés során, akkor visszatekintek rá, és lehet abból az élményből meríteni. Nagyon jó volt az a négyes, tökéletesen tudtunk menni, minden úgy sikerült, ahogyan az edzéseken szokott sikerülni, jó rajtot vettünk, minden működött. Mindannyiunknak meg volt a saját motivációnk arra, hogy megnyerjük az aranyérmet.”

Kárász arról is beszélt, hogy mi minden játszódott le benne az aranyérem megnyerésekor. „Lepörgött az azt megelőző év, és egy nagy megkönnyebbülést éreztem. Arra jöttem rá, hogy megérte a sok munka, és nagyon jó volt látni a lányokat örülni az aranyéremnek.”

Kárász Anna beszélt Kovács László mesteredzőjéről, a jövőbeli terveiről, és az új kihívások kereséséről is.

Suba Kata Kárász Annával készített teljes interjúját meghallgathatja ide kattintva.

Legfrissebb hírek

Berlin bemutatta tervezett pályázatát a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
2025.05.28. 10:43

Berlin 2036-ban vagy 2040-ben nyári olimpiát rendezne

Egyéb egyéni
2025.05.23. 21:28

Visszavonul Jörgen Graabak, az északi összetett négyszeres olimpiai bajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.23. 20:22

Brisbane 2032: a NOB szerint a szervezők jól haladnak

Egyéb egyéni
2025.05.23. 11:17

Két évre eltiltották a párizsi olimpia előtt felfüggesztett lengyel magasugrót

Párizs 2024
2025.05.20. 21:39

„A fair play mindig belülről, szívből jön” – vallja a Nemzet Sportolója, Kamuti Jenő

Egyéb egyéni
2025.05.20. 12:03

Los Angeles 2028: légitaxik is lesznek az olimpián

Egyéb egyéni
2025.05.15. 20:19

A világkiállítás majdnem felfalta a sportot

Népsport
2025.05.14. 09:01
Ezek is érdekelhetik