Maratoni kajak-kenu Eb: Kiszli megvédte címét, Czéllai-Vörös 3.

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.30. 20:47
null
Kiszli Vanda Silkeborgban is címet védett (Fotó: Muzslay Péter/Somogyi Hírlap)
Kiszli Vanda megvédte címét, Czéllai-Vörös Zsófia pedig harmadik lett női K-1-ben a Silkeborgban zajló maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság harmadik napján.

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a sportág örökös bajnoka 2019 és 2021 után a harmadik Eb-sikerét ünnepelhette a klasszikus maratoni K-1 számban, így a Világjátékok után két héttel Silkeborgban is duplázott.

A szombati versenynapot a női kajak egyesek 26 kilométeres döntője zárta, amelyben Kiszli és Czéllai-Vörös között a brit Samantha Clark végzett ezüstérmesként.

Női kenuban Bonyai Regina a hatodik, Kulcsár Dorina pedig a hetedik helyen zárt. A 14 kilométeres táv végén az ukrán Liudmila Babak lett az Európa-bajnok.

A férfiaknál K-1-ben 30 kilométeren küzdöttek az indulók, a magyarok közül Boros Adrián a hetedik, míg Máthé Krisztián a 13. pozícióban fejezte be a versenyt. Az aranyérmet a hazaiak klasszisa, Mads Pedersen kaparintotta meg.

A kenusoknál előzetesen a kilencszeres világbajnok Kövér Márton, valamint az Európa-bajnok Horváth Márton is indult volna, ám előbbi sérülés, utóbbi pedig betegség miatt volt kénytelen lemondani a részvételt, így ebben a számban ezúttal nem volt magyar versenyző.

A 26 kilométeres futamot a spanyol Manuel Campos nyerte. Anap egyetlen ifjúsági számában, fiú kajak egyesben Varga Olivér bronzérmes lett dán és portugál vetélytársa mögött, Turgonyi Olivér pedig hatodik helyen végzett.

A magyar csapat így már hat arany-, öt ezüst- és négy bronzéremmel áll kontinensbajnokság éremtáblázatának élén. Vasárnap a párosok versenyeivel zárul a viadal.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Megválasztották a maraton és SUP szakágvezetőket a kajak-kenusoknál

Kajak-kenu
2024.12.12. 10:31

A magyar versenyzők újabb érmeket szereztek a kajak-kenu szuperkupán

Kajak-kenu
2024.10.12. 12:03

Két magyar érem a kajak-kenu szuperkupa nyitó napján

Kajak-kenu
2024.10.11. 12:01

Kajak-kenu: a vb-n is bizonyítottak az utánpótláskorú maratonisták

Utánpótlássport
2024.09.25. 18:18

Maratoni kajak-kenu vb: a magyar válogatott volt a legeredményesebb

Kajak-kenu
2024.09.23. 15:01

Kajak-kenu: halmozták az érmeket a fiatalok a maratoni vb-n

Utánpótlássport
2024.09.22. 18:36

Maratoni kajak-kenu vb: Kiszli második, Kőhalmi harmadik lett

Kajak-kenu
2024.09.21. 10:44

Kajak-kenu: öt magyar arany a maratoni világbajnokság pénteki napján

Utánpótlássport
2024.09.20. 19:14
Ezek is érdekelhetik