Gyász: elhunyt Sári Nándor kajakmesteredző

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.16. 11:20
null
Sári Nándor (Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap)
Életének 65. évében meghalt Sári Nándor mesteredző – számolt be róla a Magyar Kajak-kenu Szövetség a hivatalos honlapján.

 

Legnagyobb sikereit a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor alkotta férfi négyessel érte el, amely a 2000-es sydney-i olimpián aranyérmes lett, majd négy évvel később Athénban megvédte címét K–4 1000 méteren, a sportág történetében először.

„A legtöbb időt versenyzőként én húztam le vele, csaknem 15 évig volt az edzőm, együtt voltunk jóban-rosszban
– idézi a kajakkenusport.hu Kammerer Zoltánt. Húszévesen kerültem hozzá, nála lettem topversenyző, a legnagyobb sikereimet vele értem el, örökre hálás leszek neki. Már 20 évvel ezelőtt azt mondogatta, hogy nem fogja megélni a 65. születésnapját, mert az édesapja, a nagybátyja, a nagyapja és több más családtagja is korán meghalt. Hátborzongató, hogy igaza lett.”

Sári Nándor, a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub elnöke a közelmúltban szívproblémákkal bajlódott, a klub alelnöke, Kurucz Attila a zaol.hu oldalnak elmondta, Sári Nándor egy hete lábon kihordott egy szívinfarktust, majd további megfigyelésre kórházba került.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az NB II-es Mezőkövesd Zsóry FC ügyvezető igazgatója

Labdarúgó NB II
22 órája

Gyász: elhunyt a szegedi kézilabdacsapat alapítója

Kézilabda
2025.10.24. 14:31

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 14:54

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

November 5-én vesznek végső búcsút Mezey Györgytől

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:00

Gyász: elhunyt a román válogatott labdarúgó, aki Magyarországon is edzősködött

Minden más foci
2025.10.11. 16:14

Sándor György Mezey Györgyről: „Talpig úriember volt, ízig-vérig profi”

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:35
Ezek is érdekelhetik