Kajak-kenu: Szijjártó Pétert is meglepték a Kammererről szóló könyvvel

Vágólapra másolva!
2020.07.03. 14:16
null
Kammerer Zoltán, Pálfalvi Gábor és Szijjártó Péter
A Magyar Sportújságírók Szövetségének tagfelvételi bizottsági elnöke, Pálfalvi Gábor – a Nagy Béla-program támogatásával – könyvet írt Kammerer Zoltánról. Többek között ennek a dedikált példányát is átadták a héten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek, amikor a könyv alanyával a minisztériumban jártak – számolt be a szövetség Facebook-oldala. 

A találkozóról Szijjártó Péter is beszámolt a hivatalos közösségi oldalán.

„Kammerer Zoltánnal több mint 20 éve ismerjük egymást, mindketten 1978-ban születtünk, Győrből indultunk, most pedig mindketten a Duna partján, két szomszédos településen élünk” – írta a Kammerer olimpiai elsőségeire utaló három aranyérem kíséretében a külügyminiszter.

A 42 éves sportoló, aki Sydneyben (2) és Athénban volt aranyérmes, illetve Londonban is nyert egy ezüstöt, májusban kijelentette, a koronavírus miatti halasztás ellenére sem tett le arról, hogy 2021 nyarán ott legyen Tokióban és így pályafutása hatodik olimpiáján is rajthoz álljon.

Legfrissebb hírek

MSÚSZ: először rendezték meg külhoni helyszínen a magyar sportújságírók kongresszusát

Egyéb egyéni
2025.05.26. 22:15

Ünnepi körítés, díjazottak, Kamuti Jenő átadta a stafétabotot a fair play mozgalom élén

Egyéb egyéni
2025.05.19. 23:20

Szilágyi Annáé lett a világ legjobb sportképe a fiatal fotósok kategóriájában

Egyéb egyéni
2025.05.14. 10:17

Priskin Tamás és Szijjártó Péter díszpolgár lett, Bozsik Péter Komárom Pro Urbe-díjasa

Labdarúgó NB I
2025.04.27. 14:12

Szijjártó Péter is elindult a Futakeszi városi futóversenyen – fotók

Atlétika
2025.03.30. 15:07

Hat magyar konzul lesz jelen a Törökország–Magyarország NL-osztályozó helyszínén

Magyar válogatott
2025.03.20. 09:55

Szijjártó Péter: két konzul is jelen lesz a Magyarország–Horvátország férfi kézilabdameccs helyszínén

Kézilabda
2025.01.28. 13:59

Szijjártó Péter: Két konzul is jelen lesz a Magyarország–Katar férfi kézilabdameccs helyszínén

Kézilabda
2025.01.25. 09:56
Ezek is érdekelhetik