Négy konzul lesz jelen a Noa–Ferencváros BL-selejtező helyszínén

Vágólapra másolva!
2025.07.22. 09:12
null
Szijjártó Péter (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Négy magyar konzul lesz jelen a Noa–Ferencváros futballmérkőzés helyszínén kedden az örményországi Abovjanban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén.

Szijjártó Péter tárcavezető arról számolt be, hogy a Ferencváros megkezdi szereplését a Bajnokok Ligája selejtezőjében, és az első mérkőzést Örményországban, Abovyan városában rendezik a Noa ellen.

„Mint mindig, a magyar szurkolók most is számíthatnak ránk. A helyszínen négy konzulunk segíti majd a kiutazó magyar szurkolókat: a beléptetésnél ketten fognak szolgálatot teljesíteni, és további két kolléga a vendégszektorban lesz jelen a mérkőzés teljes ideje alatt”írta a Facebookon.

„Hogyha bárki bajba kerül, vagy valamilyen ügyes-bajos dolga akad, keressen minket bizalommal! Ügyeleti telefonszám: +37 498 665 392” – tette hozzá Szijjártó.

„Jó szurkolást kívánok mindenkinek!” – zárta mondandóját.

LABDARÚGÁS
BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
18.00: Noa (örmény)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 07:58

Robbie Keane: A BL-ben senki sem mehet biztosra!

KEZDÉS: 18.00. Az örmény Noa otthonában indul a Ferencváros nemzetközi kupakalandja a 2025–2026-os idényben, az ír vezetőedző irányításával a cél a Bajnokok Ligája csoportköre.

 

 

Legfrissebb hírek

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
4 órája

Ezekkel a gólokkal verte meg a Ferencváros a Ludogorecet a visszavágón

Bajnokok Ligája
5 órája

Labdarúgás:az U17-esek Izland elleni iksszel kezdtek a Telki-kupán

Utánpótlássport
5 órája

Varga duplázott, a Ferencváros háromgólos győzelemmel jutott be a BL-selejtező playoffkörébe

Bajnokok Ligája
5 órája

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
8 órája

BL-selejtező: így kezd az FTC a Ludogorec elleni visszavágón

Bajnokok Ligája
8 órája

Labdarúgás: az Újpestnek több piros lapja van, mint fiatalperce

Utánpótlássport
19 órája

A Ludogorec nem szeretne tizenegyespárbajt

Bajnokok Ligája
20 órája
Ezek is érdekelhetik