Kajak-kenu vb: Kiss Péter KL1-ben világbajnok, és kvótát szerzett

Mosolygós, kedves, álmokkal, reményekkel teli fiatalember Kiss Péter, a szegedi kajak-kenu világbajnokság első magyar aranyérmese. Mindössze 16 esztendős, aki a májusi poznani parakenu Európa-bajnokságon már a dobogó tetején zárt, s most a világ legjobbjainak is megmutatta hátát – győzelme nem csak aranyat, de tokiói paralimpiai kvótát is ért.

„Ennél szebb ajándék nem is kell nekem” – törölgette könnyeit edzője, Pruzsina István, aki jövő kedden ünnepli születésnapját, de elérzékenyülten veregette meg hátát, Weisz Róbert, a magyar parakenu szakág vezetője is, hiszen valóban álomszerű az, amit a BHSE fiatalja ebben az esztendőben elért.

„Nagyon nem gondoltam, hogy így alakulhat. Az Európa-bajnokságon például azt sem hittem, hogy bejutok a döntőbe, de mindent beletettem ebbe a felkészülésbe, az akaratommal, a kitartással nem volt gond. És az Európa-bajnoki győzelem után, most a világbajnoki cím is összejött, hihetetlen boldog vagyok” – magyarázta Kiss Péter, aki fiatal kora miatt csak most tudott becsatlakozni a sportág nemzetközi vérkeringésébe. Edzője, Pruzsina István már régóta tudta, hogy gyémántot csiszolgat a tokiói paralimpiára és most Szegeden megkapták a visszaigazolást, hogy jó úton haladnak.

Hogy hol kezdődött a közös munkájuk?

„Három-négy éve kezdtem el a kajakozással foglalkozni – párhuzamosan az úszással. A sport rengeteget adott nekem, szebb, jobb, célokkal teli lett az életem. Ilyenkor nyáron rengeteg edzésem van, megesik, hogy három is egy nap, suli időszakban heti kétszer tudok elmenni edzésre. Tavaly még a Mozgásjavító iskolába jártam, most mentem át a Kölcsey Ferenc sporttagozatára, ahol kilencedikes leszek, ez is egy érdekes, új feladat az életemben” – magyarázta a versenyző, aki, ha edzés közben kilapátolná az aranyhalat és kívánhatna tőle, akkor egy modernebb hajót és egy autót kívánna a családjának, hiszen ő az a paraversenyzőnk, aki tömegközlekedéssel jut el az edzéseire.

„Van, hogy egy órát is várok rá, amíg a hatodik-hetedik magas padlós villamos után végre fel tudok szállni. Megesik, hogy ezért nem tudok időben odaérni az edzésemre. Nem könnyű eljutni oda, elvégezni a munkát és még jól is tanulni, többnyire csak kilenckor tudok leülni a tankönyveim elé. De ez az én életem, ami így teljes, és boldog vagyok, hogy sportolhatok.”

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja:Pircs Anikó, Lipiczky Ágnes, Koncz György (fotó), Tumbász Hédi (fotó), Pusztai Viola (videó)