Kajak-kenu: Takács Tamara a CAS-nál fellebbez eltiltása ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.18. 19:42
null
Takács Tamara ártatlannak vallja magát (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) fellebbez doppingvétségért kapott eltiltása miatt Takács Tamara világ- és Európa-bajnok kajakozó.

A 22 éves versenyző ügye két hete került nyilvánosságra, mint csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a tiltott szert, az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt a februárban, Tatán elvégzett vizsgálat mutatta ki a szervezetében. Az A- és a B-próba is pozitív lett.

„Én egy áldozat vagyok. Biztos vagyok az ártatlanságomban” – jelentette ki Takács Tamara, aki szerint „megmérgezték” az egyik táplálék-kiegészítőjét.

A sportolóra négyéves eltiltást szabtak ki.

Dányi Szilárd, a kajakozó jogi képviselője az MTI kérdésére válaszolva elmondta: várhatóan hétfőn adják be a lausanne-i székhelyű CAS-hoz a fellebbezést. Hozzátette: megjósolhatatlan, hogy mikor zárulhat le az eljárás, de reményeik szerint még idén.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
Tegnap, 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
Tegnap, 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41
Ezek is érdekelhetik