Kajak-kenu: számunkra kedvező változást hozhat a 2020-as olimpia?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.09. 12:02
A sportág berkein belül pletykaszinten felvetődött, hogy a 2020-as tokiói olimpián kajak-kenuban országonként két-két egység indulhat az egyes és páros versenyeken.

Erről Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke beszélt az InfoRádiónak.

„Összesen tizenhat helyet lehet megszerezni kajak-kenuban a 2020-as olimpiára. Hat férfi és hat női kajakozó, valamint két férfi és két női kenus lehet ott Tokióban. A magyar szövetség bízik abban, hogy versenyzőink minél több kvótát tudnak szerezni a 2019-es szegedi világbajnokságon”
– mondta Schmidt Gábor, aki 2016 decemberében lett a szövetség első embere. A stafétabotot Baráth Etelétől átvevő szakember hozzátette, informális hírek érkeztek arról, hogy lehetnek változtatások, és akár az egyes és páros versenyekben két-két egység is indulhat, de ezt leírva még nem látták.

„A nemzetközi szövetség vezetőségéből többen is kikérik a magyar szövetség véleményét – folytatta Schmidt. – Folyamatosan konzultálok a vezetőkkel, és Kárai Péter, aki az európai szövetség vezetőségének tagja is kapcsolatot tart velük. Örülnénk annak, ha ez lenne a végleges döntés, és két egység is indulhatna egyesben és párosban.”InfoRádiónak.

„Összesen tizenhat helyet lehet megszerezni kajak-kenuban a 2020-as olimpiára. Hat férfi és hat női kajakozó, valamint két férfi és két női kenus lehet ott Tokióban. A magyar szövetség bízik abban, hogy versenyzőink minél több kvótát tudnak szerezni a 2019-es szegedi világbajnokságon”
– mondta Schmidt Gábor, aki 2016 decemberében lett a szövetség első embere. A stafétabotot Baráth Etelétől átvevő szakember hozzátette, informális hírek érkeztek arról, hogy lehetnek változtatások, és akár az egyes és páros versenyekben két-két egység is indulhat, de ezt leírva még nem látták.

„A nemzetközi szövetség vezetőségéből többen is kikérik a magyar szövetség véleményét – folytatta Schmidt. – Folyamatosan konzultálok a vezetőkkel, és Kárai Péter, aki az európai szövetség vezetőségének tagja is kapcsolatot tart velük. Örülnénk annak, ha ez lenne a végleges döntés, és két egység is indulhatna egyesben és párosban.”

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56
Ezek is érdekelhetik